Igazolások azonos ajánlatkérő eljárásaiban való részvétel esetén


Cégünk rendszeresen ugyanannak a kiíró cégnek a pályázatain indul, nagyobb részben alvállalkozóként. Nem értjük, hogy miért kell minden pályázat alkalmával valamennyi fővállalkozó számára eredeti igazolásokat adni? (10 százalék feletti alvállalkozók vagyunk általában.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. november 14-én (36. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 827

[…] alkalmassági igazolási módot is előírhat. Ha azonos igazolási módot ír elő, a szerződés teljesítésére való alkalmassá minősítéshez az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóknak együttesen kell megfelelniük az előírt alkalmassági követelményeknek, kivéve, ha az ajánlatkérő ettől eltérően rendelkezik. A Kbt. 71. § (1) bekezdésének a)-b) pontja előírja, hogy az ajánlatban – ha ezt az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta – meg kell jelölni – a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevő harmadik személlyel szerződést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül, illetőleg – az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat. A (3) bekezdés szerint az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vehet igénybe olyan alvállalkozót, aki, illetőleg amely a 60. §, illetőleg a 61. § szerint a kizáró okok hatálya alá esik. A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében a kizáró okokkal kapcsolatban a 63. § (1)-(4) bekezdése szerint akkor kell eljárni, ha az ajánlattevőnek a fenti első bekezdés második pontja szerint meg kell jelölnie az ilyen alvállalkozókat. Egyébként, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A 71. § (4) bekezdése alapján ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta, az ajánlattevő által a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságára vonatkozó igazolásokat is az ajánlatban kell megadni. A fenti jogszabályok […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.