Eredeti pályázati anyag visszaadása eredménytelen eljárás esetén


Ha az ajánlatkérő eredménytelennek nyilvánít egy kiírást (eljárást), mert (utólag kiderült) szakmailag hibás volt a kiírása, vissza kell-e adni az eredeti pályázatot (pályázati anyagot) vagy sem? (A pályázat számos, közjegyző által hitelesített másolatot tartalmazott – ÁNTSZ-engedély, OEP-szerződés, kamarai tagsági igazolás stb. –, amelyek később felhasználhatóak lennének, illetve több tízezer, esetleg százezer forintos költséget okoztak az ajánlattevőnek az érvénytelenné nyilvánítással.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2006. január 16-án (39. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 887

[…] kapcsolatos igényét az ajánlattevő érvényesíteni szeretné, a Kbt. 351. §-át ajánljuk figyelmébe, amelynek értelmében, ha az ajánlattevő kártérítésként kizárólag az ajánlat elkészítésével és a közbeszerzési eljárásban való részvétellel kapcsolatban felmerült költségeinek megtérítését követeli az ajánlatkérőtől, e kártérítési igény érvényesítéséhez elegendő azt bizonyítania, hogy – ajánlatkérő megsértette a közbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok valamely rendelkezését, és – valódi esélye volt a szerződés elnyerésére, valamint – a jogsértés kedvezőtlenül befolyásolta a szerződés elnyerésére vonatkozó esélyét. Fontos megjegyezni, hogy a törvény 350. §-a szerint a közbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.