Felújítási munkák dokumentálásának szabályai a közbeszerzésben


Hogyan kell dokumentálni a közbeszerzési eljárásban a felújítási munkákat?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2006. február 6-án (40. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 901

[…] követelményeket); – azoknak a jogszabályoknak a megjelölését, amelyeknek való megfelelést az ajánlatkérő érvényességi feltételként határozza meg; – a munkavégzés körülményeire vonatkozó különleges követelményeket és körülményeket; – a munkavégzést lényegesen befolyásoló feltételeket (például időbeli, térbeli korlátozások, időjárási körülmények), továbbá – az ajánlattevőtől kért javasolt technológiai, munkaszervezési vagy egyéb leírást. A kivitelezésre irányuló építési beruházás esetén a dokumentáció tartalmát a 3. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott esetben – amikor az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelő épület kivitelezéséről van szó – az 1. számú mellékletben előírt általános követelmények figyelembevételén túl úgy kell összeállítani, hogy az egyértelműen tegye lehetővé eltérő kivitelezési technológiák, építési módok alkalmazását és összevethetőségét. A dokumentációban az ajánlatkérő – döntése szerint - meghatározhatja azt is, hogy mely ajánlatokat tekinti kirívóan alacsony értékű ellenszolgáltatást vagy kötelezettségvállalást tartalmazónak. A dokumentációban az ajánlatkérőnek – a Kbt. 58. §-ával, illetve 190. §-ával összhangban – részletesen meg kell határoznia, hogy az építési beruházás során, illetve a tervezett és felhasznált anyagokra, késztermékekre és berendezésekre vonatkozóan mely szabványok alkalmazását kívánja meg, és az azoknak való megfelelőség igazolása milyen módon történik, ha annak módját jogszabály nem írja elő. Tehát esetünkben nemcsak közösségi értékhatárt meghaladó becsült értékű beszerzés esetében, hanem a speciális szabály értelmében, felújítás esetében is szigorú dokumentációkészítési kötelezettsége van az ajánlatkérőnek, az alábbiakban bemutatott, korábban már hivatkozott 1. számú rendeleti mellékletnek megfelelően. 1. számú melléklet a 162/2004. (V. 21.) Korm. rendelethez A kivitelezésre irányuló építési beruházás dokumentációjának tartalma I. Általános követelmények 1. A dokumentáció tartalma a jogerős, végrehajtható és érvényes építési vagy létesítési hatósági engedélyokirat és a hozzá tartozó tervek alapján készített, az építmény helyszínét, környezetét, a kész, megépítendő állapotát – az ajánlatadáshoz szükséges és elégséges módon - rögzítő írásos dokumentumok és tervrajzok összessége. 2. A dokumentációban meg kell határozni az építmény jellegének megfelelő szakterületi sajátosságoknak, tartalmi követelményeknek megfelelő részletezettséggel: a) az építményrészek, a szerkezeti elemek, a beépített berendezések stb. térbeli elhelyezkedését, méretét, mennyiségét, b) a kész állapotra vonatkozó műszaki és minőségi követelményeket, c) az építmény megvalósítását, a kivitelezés módját befolyásoló körülményeket, szolgáltatásokat, d) az ajánlattételt lényegesen befolyásoló, építési beruházásnak nem minősülő, de azzal együtt elkészítendő munkákat. 3. A dokumentációt legalább az itt meghatározott általános tartalommal, az építmény jellegének megfelelő szakterületi sajátosságok részletes tartalmi követelményeinek megfelelően, az egyes munkarészeket a szükséges szakági bontásban és részletességgel kell elkészíteni. 4. A dokumentáció lehet kiviteli terv is, építéstechnológiai, gyártmány-, részlet- stb. tervek nélkül. II. Részletezett követelmények 1. Alapadatok, okiratok: a) Az építési beruházás tárgyát képező építmény, építési munka jellemző adatai: – az építmény, építési munka előírások szerinti szabatos megnevezése, – az építmény, az építési munka helye, – az építmény, az építési munka meghatározó paraméterei (teljesítőképessége, kapacitása, befogadóképessége, férőhelyszáma, jellemző mérete stb.), – az építési munka jellege (új építmény építése, átalakítás, bővítés, bontás stb.), – az építés kívánt kezdési és befejezési időpontja. b) Előzmény okiratok (másolatban): – jogerős, végrehajtható és érvényes építési (létesítési) engedély a 3. § (1) bekezdés c) pontja és aa) és ba) alpontja esetében, – felmentések, valamint eltérési engedélyek jogszabályoktól, műszaki és egyéb hatósági előírásoktól. c) Az ajánlatkérő által meghatározott különleges követelmények, körülmények, szolgáltatások: – az építési munkát befolyásoló, átlagostól eltérő körülmények, illetve környezeti tényezők (forgalom folyamatos fenntartása, más vállalkozónak egyidejűleg a térségben végzett tevékenysége, környezet-, természet- és örökségvédelmi követelmények, munkavégzési időszak korlátozása stb.), – a megbízó által nyújtott szolgáltatások (felvonulási épület, villamos energia, építőgép, kiviteli tervek stb. rendelkezésre bocsátása). d) A dokumentáció tervezőjének nyilatkozata a jogszabályok, a műszaki és egyéb előírások, valamint […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.