APEH-igazolás gyakorisága az új jogszabályok függvényében


A Kbt. 60. § (1) bekezdésének e) pontja alapján a pályázónak igazolást kell benyújtani az APEH-igazgatóságtól arról, hogy nincs egy évnél régebben lejárt adótartozása. Az adóhatóság az új adóigazolásoknál közli azt, hogy az adóigazolás melyik konkrét projektnél használható fel. Az adóigazolás fentiek szerinti kiállítása a Ket., valamint a 2005. évi LXXXIII. törvényben leírtakra való hivatkozással történik. Ez azt jelenti, hogy minden egyes pályázathoz külön kell adóigazolást kérni. Ha igen, akkor megítélésünk szerint a hivatkozott törvények és a közbeszerzési törvény között ellentmondás van.


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2006. február 27-én (41. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 915

[…] APEH igazolását kell becsatolni. A tanácsi tájékoztató szerint az igazolás akkor felel meg a jogszabályi követelményeknek, ha – az eljárás eredményhirdetésének időpontja legfeljebb egy évvel megelőzően kelt, és – igazolja, hogy az igazolás kiállításának időpontjában az igazolás címzettjének nincs a hatóság által nyilvántartott köztartozása, vagy – ha van, milyen időpontban jár le, és annak megfizetésére halasztást kapott-e. A Tanács álláspontja szerint az igazolás megkérésekor célszerű egyértelműen megjelölni, hogy azt közbeszerzési eljárásban való részvételhez kérik. Az idézett rendelkezésekkel ellentétes szabályokat a kérdésben hivatkozott 2005. évi LXXXIII. törvény sem tartalmaz. Azaz nem látszik ellentmondás a két törvény rendelkezései között. Ennek alapján, az APEH, ill. a VPOP által kiállított igazolásban elegendő azt feltüntetni, hogy "közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára" kérték és arra adták ki. Miután a Kbt. 20. §-ának (3) bekezdése […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.