Önkormányzati feladatok ellátása közbeszerzés nélkül, a visszterhes szerződés fogalma


A Közbeszerzések Tanácsának 1/2004. sz. módosított ajánlása a helyi önkormányzati irányítású szervezetektől történő megrendeléseinek a Kbt. hatálya alá tartozásáról a Közbeszerzési Levelekben megjelent válasszal kapcsolatosan az alábbi kérdésünk merült fel. A helyi önkormányzat 1992. január 1-jével egy kft.-t alapított, amelynek feladata az önkormányzat által átruházott közszolgáltatások (utak, hidak fenntartása, üzemeltetése, vízrendezés és csapadékvíz-elvezetés, közvilágítás, köztemetők fenntartása) rendszeres ellátása. Az önkormányzat és a kft. minden év elején szerződésben rögzíti a kft. által elvégzendő feladatok körét és meghatározza annak költségeit. A kft. az önkormányzat által jóváhagyott fizetési ütemterv alapján számlázza a szolgáltatások díjait, illetve téríti meg a szolgáltatások értékét. Az alapító tagot megillető törvényes jogokat és kötelezettségeket a tulajdonos önkormányzat képviselő-testülete, illetékes szakbizottságai közreműködésével és testületi felhatalmazás útján, egyes ügyekben a polgármester útján gyakorolja a saját működésre vonatkozó külön törvények és ügyrendje alapján. A társaság szerződéseit tevékenysége keretében önállóan, saját belátása és akaratelhatározása szerint, szabadon köti a céljainak megvalósítása érdekében. A társaság gazdasági jogalanykénti működése során szerződéses kapcsolatokat létesít harmadik személyekkel. A szerződésből keletkező jogok és kötelezettségek közvetlenül a társaságot illetik meg, illetve terhelik. A kft. rendelkezik önálló szerződési akarattal, önálló gazdasági érdekkel, a harmadik személyekkel folytatott üzleti-gazdasági tevékenysége során ezek a bevételek a társaság éves nettó árbevételének megközelítőleg 20 százalékát képezik, tehát az önkormányzati feladatok ellátása csupán az árbevétel 80 százalékát teszik ki. Kérdésünk, hogy a kft. milyen szerződést kössön az önkormányzattal, hogy továbbra is el tudja látni főtevékenységét közbeszerzési eljárás nélkül? Mit jelent az önkormányzattal kötött szerződésre vonatkozó visszterhes kifejezés?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2006. február 27-én (41. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 918

[…] közbeszerzési kapcsolat, mert az önkormányzat szempontjából a közöttük levő szerződés nem minősül közbeszerzési szerződésnek, beszerzésnek. Itt a kérdező figyelmébe ajánljuk a 2/A § b) pontját, amely szerint a kft. éves árbevétele legalább 90 százalékának az önkormányzattal kötött szerződésből kell származnia. Ez a feltétel teljesül akkor is, ha az önkormányzattal kötött szerződés alapján a kft. harmadik személyeknek nyújt közszolgáltatást, és a harmadik személy fizet, mert a törvény szerint mindegy, hogy a közszolgáltatásért járó díjat az önkormányzat vagy az igénybe vevő harmadik személy fizeti-e meg. A kérdésben leírt bevételi adatokat tehát ebből a szempontból kell értékelni, és ennek alapján kell megítélni, hogy a törvényben előírt bevételi mutató az adott esetben teljesül-e. Abban az esetben, ha nem teljesül, azaz a bevétel 20 százaléka más gazdasági tevékenységből származik, akkor ezt a rendelkezést nem lehet figyelembe venni, azaz az önkormányzat és a kft. közötti szerződés közbeszerzési szerződésnek minősül, és arra így értelemszerűen közbeszerzési eljárásban kell/lehet szerződni. A fentiekből az is megállapítható, hogy nem az önkormányzat és a kft. közötti megállapodás szövege dönti el, hogy a kft. közbeszerzési kötelezettsége miként alakul, hanem az árbevételi mutatók. A kérdés kapcsán a bevezetőben utalt második szempontra áttérve: […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.