Eljárás alkalmazott rezsim értékhatárát meghaladó ajánlatok esetén


A nemzeti értékhatárt elérő értékű közbeszerzésekre vonatkozó szabályok szerinti nyílt közbeszerzési eljárást indítottunk, azonban az eljárásban beérkezett ajánlatokban megjelölt ajánlati árak mindegyike meghaladja a közösségi értékhatárt. Kihirdethető-e nyertesként az az ajánlattevő, akinek ajánlatában megjelölt ellenszolgáltatás mértéke meghaladja a közösségi értékhatárt, amennyiben egyébként az ajánlatkérő rendelkezésére áll az ajánlatban foglaltakhoz szükséges mértékű fedezet?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2006. február 27-én (41. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 924

[…] hiányában – Kbt. 92. §-ának b) pontja). Bár a Kbt. 88. §-ában felsorolt érvénytelenségi okok között ilyen érvénytelenségi ok nevesítetten nem található, ez az eset a hivatkozott jogszabályhely (1) bekezdése f) pontjába tartozik, azaz az ajánlat egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, következésképpen minden ajánlat érvénytelen amiatt, mert az ajánlattevők nem vették figyelembe azt az eljárásrendet, amelyben a nyílt eljárást az ajánlatkérő meghirdette. Nemzeti eljárásrendben […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.