Ajánlat megváltoztathatósága hiánypótlás keretében


Hiánypótlás esetén amennyiben az "eredeti" ajánlatban X. Y.-t mint szakembert jelölöm meg, azonban ő például nem szerepel a nyilvántartásban, vagy a nyelvismerete hiányzik, és hiánypótlást követően Z.-t nevezem meg, aki a felhívásban előírt követelménynek megfelel, köteles-e elfogadni az ajánlatkérő a "megjelölt szakembert", vagy a hiánypótlást az ajánlat megváltoztatásának tekintheti, és – esetleg – az ajánlatot érvénytelenné nyilváníthatja?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2006. november 6-án (53. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1163

[…] tehát nincs lehetőség az alvállalkozó helyettesítésére, azaz az eredeti ajánlatban az ajánlattevőnek fokozott figyelemmel kell lennie, akár hiányosan benyújtott ajánlatában, mert az alkalmatlan alvállalkozó, illetve "szakember" cseréje nem tartozik a hiánypótlás körébe. Mindezeket támasztják alá – véleményünk szerint a Kbt. 81. §-ának, 83. § (1), (4)-(6), valamint (8) bekezdései is a következők szerint: – az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek; – az ajánlati felhívásban előírtaknak megfelelően kell megítélni az ajánlattevő, valamint – ha ezt az ajánlatkérő előírta – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát. Ennek során az igazolások eredetiségét, illetőleg a hiteles másolatok megfelelőségét is ellenőrizni lehet; – az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely ajánlatok érvénytelenek, illetőleg van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni; – az érvényes ajánlatokat az ajánlati felhívásban meghatározott bírálati szempont (57. §) alapján, illetőleg a 89-90. §-ban foglaltakra tekintettel kell értékelni; – az ajánlatkérőnek az ajánlati felhívásban rendelkeznie kell arról, hogy a közbeszerzési eljárásban a hiánypótlás lehetőségét biztosítja-e, továbbá milyen körben biztosítja azt. Az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzésekre irányuló eljárások esetében az ajánlatkérő legalább egy alkalommal köteles biztosítani a hiánypótlás lehetőségét; – az ajánlattevő a hiánypótlási felhívásban nem szereplő hiányokat is pótolhat, […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.