Szerződésekkel kapcsolatos "jelentési" kötelezettség


Változik-e végre valami a szerződésekkel kapcsolatban a közbeszerzési törvényben, vagy továbbra is le kell jelenteni mindent?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2007. január 29-én (57. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1239

[…] tudunk további, e szabály módosítását célzó tervekről. Tájékoztatásul közöljük ugyanakkor a Közbeszerzések Tanácsa elnökének ebben a témában megjelent tájékoztatóját (K.É. 2006. évi 106. szám; 2006. szeptember 13.). A Kbt. 379. § (1) bekezdésének k) pontja értelmében a Közbeszerzések Tanácsa feladatkörében figyelemmel kíséri a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések módosítását és teljesítését. A szerződések módosításáról szóló, a Közbeszerzési Értesítőben közzétett tájékoztatók vizsgálata alapján a Tanács elnöke az alábbiakra hívja fel a közbeszerzési eljárások résztvevőinek figyelmét. A Kbt. 303. §-a alapján a felek csak akkor módosíthatják a szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetőleg az ajánlat tartalma alapján meghatározott részét, ha a szerződéskötést követően – a szerződéskötéskor előre nem látható ok következtében – beállott körülmény miatt a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés módosítása esetében tehát a felek szerződési autonómiája – szemben más, magánjogi szerződésekkel – csak korlátozottan érvényesül. A szerződés módosításának a fentiekben meghatározott feltételei értelmében ugyanis a módosításra csak kivételes esetben kerülhet sor, és arra kizárólag a szerződő felek valamelyikének oldalán jelentkező – a szerződés megkötésekor előre nem látható okból fakadó körülmény miatt bekövetkező – jogsérelem adhat okot. Ilyen körülmény hiányában, illetve a fentiektől eltérő esetekben a lefolytatott és eredményes közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés módosítására nincs lehetőség. A Kbt. 307. §-ának (1) bekezdése értelmében a közbeszerzési eljárások ajánlatkérői kötelesek az eljárások eredményeként megkötött szerződések módosításáról külön jogszabályban (2/2006. IM rendelet) meghatározott minta szerint tájékoztatót készíteni, és azt hirdetmény útján a Közbeszerzési Értesítőben közzétenni. A Közbeszerzések Tanácsa Elnöke a tájékoztatóban felhívja a közbeszerzési eljárások résztvevőinek a figyelmét arra, hogy a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetménymintában a Kbt. 303. §-ában meghatározott valamennyi konjunktív feltételre kiterjedően kell megadni a szerződés módosításának pontos indokát, oly módon, hogy abból a szerződés módosításának jogszerűsége megállapítható legyen. Az olyan, általánosság szintjén megfogalmazott indokolások, mint például a műszaki szükségességből felmerült pótmunka, vagy az ajánlattevő érdekkörében felmerült körülmény önmagában nem felel meg az elvárásoknak, ugyanis ez alapján a Kbt. 303. §-ában foglalt feltételeinek betartása, illetve a szerződés módosítását előidéző konkrét ok nem állapítható meg. A közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményeket a Közbeszerzések Tanácsa Titkársága megvizsgálja abból a szempontból, hogy a módosítás indoka a Kbt. szerződésmódosítással kapcsolatban támasztott feltételeinek megfelelően került-e megadásra, illetve hogy annak […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.