Önálló közbeszerzők bevonása központosított körbe


Önkormányzat vagyunk. Az eddigiekben egyes intézményeink önálló közbeszerzők voltak. Amennyiben most a Kbt. 17/B. §-a alapján az összes intézményünket bevonjuk a központosított körbe, akkor a továbbiakban hogyan vonatkozik az önkormányzatra a 40. §-ban megfogalmazott egybeszámítási szabály? Például, ha eddig egy intézmény külön-külön egyszerű közbeszerzési eljárással szerzett be élelmet, mint önálló szervezet – X iskola és Z öregek otthona (az egyszerű eljárást természetesen az értékhatár figyelembevételével alkalmazták: X iskola esetében 18 millió forint, Z öregek otthona esetében 23 millió forint). Ha a két intézményt közbeszerzésileg összevonjuk, akkor más közbeszerzési rezsimben (nyílt eljárás) kell-e lefolytatnunk az X iskolának, illetve a Z öregek otthonának az eljárásait (hiszen 18+23 = 39 millió forint), vagy továbbra is külön-külön szervezetnek tekinthetjük őket, és a következő beszerzéseiket is az egyszerű eljárási rendben tehetik-e meg? És amennyiben az önkormányzat fogja intézni az intézménye helyett annak közbeszerzési eljárásait, akkor az ajánlati, illetve ajánlattételi felhívási hirdetmények I.2.) pontját hogyan kell kitölteni? Az ajánlatkérő más ajánlattevők nevében folytatja a közbeszerzési eljárást?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2007. május 14-én (62. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1326

[…] megbontását a közbeszerzés nem tudja kezelni, illetőleg a Kbt. megkerüléséhez vezetne, ha a becsült érték ellenére közösségi rezsim helyett nemzeti rezsimben kerülne lebonyolításra az eljárás, mert – mint az a kérdésből látható – több intézmény részére történik a beszerzés. Ezt hasonlóképpen kell értelmezni, mint a közös ajánlattétel esetét. Tehát a beszerzendő mennyiség összes becsült értéke számít. A helyben központosított közbeszerzés esetében ugyanakkor az önkormányzat részéről a Kbt. 17/B. §-a értelmében ez egy jogosultság, azaz az önkormányzat rendeletet alkothat arról, hogy mely szervezet folytatja le mások nevében, milyen költségvetési szervek részére, és nem utolsósorban milyen áruk, szolgáltatások tekintetében a beszerzési eljárást. Ebben az esetben más nevében fogja lebonyolítani az eljárást ajánlatkérő, aki/amely a törvénymódosítás indokolása ellenére a Kbt. alapján akár független szerv, tanácsadó is lehet. Összességében tehát nem intézmények teljes központosításáról van szó, hanem meghatározott […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.