Régi Kbt. hatálya alatt kötött határozatlan időtartamú megállapodás érvényessége


A közbeszerzési törvény hatálybalépését megelőzően megkötött határozatlan időre szóló szolgáltatási szerződést (szemétszállításra) köteles vagyok-e felmondani, és új eljárást lefolytatni, ha az értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárt?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2007. június 4-én (63. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1345

[…] a szerződő felek valamelyikének oldalán jelentkező – a szerződés megkötésekor előre nem látható okból fakadó körülmény miatt bekövetkező – jogsérelem adhat okot. Ilyen körülmény hiányában, illetve a fentiektől eltérő esetekben a lefolytatott és eredményes közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés módosítására nincs lehetőség. A Kbt. 307. §-ának (1) bekezdése értelmében a közbeszerzési eljárások ajánlatkérői kötelesek az eljárások eredményeként megkötött szerződések módosításáról külön jogszabályban (2/2006. IM rendelet) meghatározott minta szerint tájékoztatót készíteni, és azt hirdetmény útján a Közbeszerzési Értesítőben közzétenni. A Közbeszerzések Tanácsa 3/2004. (KÉ 126.) ajánlása a Kbt. hatálybalépése előtt kötött szerződésekről pedig kifejezetten a kérdést érinti. Tekintettel arra, hogy a Kbt. a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvényhez (régi Kbt.) képest jóval szélesebb körben határozza meg mind a Kbt. alanyi hatálya alá tartozó szervezeteket, mind a tárgyi hatály alá eső beszerzéseket, az új jogalanyok, illetve beszerzési tárgyak tekintetében elengedhetetlen a Kbt. hatálybalépése előtt – közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül – megkötött szerződéseket megvizsgálni. Általánosságban azonban megállapítható, hogy a Kbt. – a régi Kbt.-hez hasonlóan – nem érinti a hatálybalépése előtt megkötött szerződéseket, legyen szó akár határozott, akár határozatlan időre kötött szerződésről. Azaz amennyiben a szerződés feltételei nem változnak, az ajánlatkérőnek nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatnia. Amennyiben a Kbt. hatálybalépése előtt – közbeszerzési eljárás nélkül – kötött szerződések teljesítése során a szerződéses feltételek valamelyikének változtatása válik szükségessé, akkor az ajánlatkérőnek az újonnan megállapított szerződéses feltételeket minden egyes szerződésmódosítást megelőzően meg kell vizsgálnia abból a szempontból, hogy a Kbt. alkalmazása szükségességének feltételei teljesülnek-e vagy sem. Amennyiben ugyanis a Kbt. alkalmazásának feltételei fennállnak, az ajánlatkérőnek közbeszerzési […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.