Hatósági tájékoztatás adókötelezettségekről közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódóan


Honnan szerezhetünk tudomást arról, hogy a közbeszerzési eljárásban, illetve az annak alapján kötött megállapodás szerinti helyen milyen adókötelezettségek terhelnek minket? Úgy hallottuk, hogy ezt a közelmúltban szabályozták. Kérdésünk: mikor és milyen vonatkozásban?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2007. június 4-én (63. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1349

[…] az építési beruházás, illetve szolgáltatás teljesítési helye szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz külön-külön terjeszti elő. Ha az építési beruházás, illetve szolgáltatás teljesítési helye szerint több önkormányzati adóhatóság is illetékes, az önkormányzati adóhatósághoz előterjesztendő kérelmet az ajánlattevő valamennyi illetékes önkormányzati adóhatósághoz külön-külön benyújtja. Az ajánlattevőnek a fentiek szerint előterjesztett kérelemhez mellékelnie kell – a kérelemben előadott tényállásra vonatkozó, az adózással összefüggésbe hozható dokumentumokat, – a közbeszerzési eljárást megindító felhívást, – a képviseleti jog igazolását, valamint – a díj megfizetésének igazolását. A kérelmet és mellékleteit írásban, magyar nyelven kell előterjeszteni, és fontos, hogy az a benyújtását követően nem vonható vissza. Lényeges, hogy a rendelet értelmében a tájékoztatás nem minősül szakhatósági állásfoglalásnak, továbbá konkrét adójogviszonnyal kapcsolatos eljárásban a tájékoztatás nem minősül adóhatósági döntésnek, illetve joghatás kiváltására alkalmas adóhatósági intézkedésnek. A tájékoztatás emellett nem mentesíti az ajánlattevőt az egyéb jogszabályokban – így különösen az adót, költségvetési támogatást megállapító jogszabályban – foglalt kötelezettségek teljesítése alól. Az adóhatóság a tájékoztatást a kérelem előterjesztésétől számított 15 napon belül írásba foglalja, és a tájékoztatás postai kézbesítése iránt intézkedik. Ha az ajánlattevő kérelmében az adóhatóság soron kívüli eljárását kérelmezi, az adóhatóság a tájékoztatást a kérelem előterjesztésétől számított 5 munkanapon belül foglalja írásba, és intézkedik a tájékoztatás postai kézbesítése iránt. Az ajánlattevő – kérelmére – a tájékoztatást hivatali időben, az illetékes adóhatóság hivatalos helyiségében személyesen vagy írásbeli meghatalmazással rendelkező képviselője útján átveheti. A tájékoztatás kiadásának nincs helye, ha a kérelem nem a Kbt. 55. §-ában meghatározott építési beruházásra, szolgáltatásra vonatkozik, vagy az ajánlattevő a hiánypótlásra való felhívásnak határidőben nem tett eleget (ugyanis a rendelet szerint a hiányos kérelem fogyatékosságai pótolhatók). Ha a tájékoztatás kiadásának az előzőek szerint nincs helye, az adóhatóság erről az ajánlattevőt az ok megjelölésével értesíti. [A Kbt. 55. §-a szerint építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetében az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az ajánlattevő […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.