Hiánypótlás biztosítása ajánlatkérő előírása esetén


Hiánypótlás esetében – amennyiben az ajánlatkérő előírta – kötelező-e a hiánypótlás biztosítása? (Véleményem szerint a Kbt. ebben a tekintetben nem egyértelmű.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2007. július 16-án (65. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1379

[…] ajánlatkérő teljes körben biztosította a hiánypótlás lehetőségét, és az ajánlatok vizsgálata alapján ez szükséges, az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel lehetőséget biztosíthat a kizáró okokkal, az alkalmassággal kapcsolatos igazolások és nyilatkozatok, illetőleg az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban az ajánlat részeként benyújtásra előírt egyéb iratok utólagos csatolására, hiányosságainak pótlására, valamint egyéb, az ajánlattal kapcsolatos formai hiányosságok pótlására. Ha az ajánlati felhívásban a hiánypótlást korlátozott körben tette lehetővé, a hiánypótlást ebben a körben biztosítja. Az első bekezdés arra vonatkozik, hogy az ajánlatkérőnek rendelkeznie kell a hiánypótlás biztosításáról, azonban a második bekezdésben a "lehetőséget biztosíthat" kifejezést használja a teljes körben biztosított hiánypótlást követően, amely ahhoz a félreértéshez vezet, mintha az ajánlatkérők eldönthetnék a későbbiekben is, hogy valóban akarnak-e hiánypótoltatni, avagy sem. A Közbeszerzések Tanácsának erre vonatkozó […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.