Közbeszerzési Döntőbizottság előtti tárgyalások nyilvánossága


Kik vehetnek részt, lehetnek jelen a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti tárgyaláson? Hallgatóságként bárki bemehet-e, illetve az üzleti titokra hivatkozással kérhető-e ún. "zárt" tárgyalás?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2007. szeptember 17-én (68. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1413

[…]  Zárt tárgyalást tehát – indokolt végzéssel – el lehet rendelni a fentiek értelmében, azonban az ülésen hozott határozat mindenképpen "nyilvános" a Kbt. 343. §-a szerint, mert az (1) bekezdés akként rendelkezik, hogy az érdemi határozatot és a közbeszerzési ügy befejezését eredményező végzést az ügyfeleknek és egyéb érdekelteknek kézbesíteni kell. Amennyiben a határozat vagy az ügy érdemi befejezését eredményező végzés támogatással megvalósuló közbeszerzésre vonatkozik, a határozatot, illetőleg a végzést a közbeszerzéshez támogatást nyújtó szervezet részére is kézbesíteni kell. A (2) bekezdés alapján az előzőekben nem említett végzést az ügyféllel, illetőleg az eljárás olyan egyéb résztvevőjével kell közölni, akire nézve az jogot vagy kötelezettséget állapít meg, illetőleg akinek jogi helyzetét közvetlenül érinti. A fentieken túlmenően – a Kbt. 343. §-ának (3) bekezdése szerint – az érdemi határozatot a Közbeszerzési Értesítőben közzé kell tenni. Az érdemi határozatot akkor is közzé kell tenni, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a tárgyalásról a nyilvánosságot a közbeszerzési törvény - fentiekben ismertetett – 336. §-ának (2) bekezdése alapján kizárta. A Közbeszerzési Döntőbizottság az ügy érdemében hozott határozatát akkor is közzéteszi, ha a határozat bírósági felülvizsgálatát (345. §) kérték, de erre a tényre utalni kell. Mindezek alapján tehát a törvény 336. §-ának (2) bekezdése alapján elrendelt zárt ülést követően meghozott határozatot egyrészt kézbesíteni kell a jogszabályban nevesítettek részére, valamint az a Közbeszerzési Értesítőben is megjelenik. [A fentiekhez kapcsolódva, a Kbt. 345. §-ának (1)-(4) bekezdései az alábbi szabályokat tartalmazzák: – a Közbeszerzési Döntőbizottságnak az eljárás során hozott végzése ellen külön jogorvoslatnak csak akkor van helye, ha azt törvény megengedi. E paragrafus szabályai szerint […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.