Együttes adóigazolás jogszabályi háttere


Tudomásunk szerint 2008. január 1-je után elnyert közbeszerzési pályázat számlájának benyújtásánál 15 napon belül kelt együttes adóigazolás kötelező. Valóban ez a hatályos szabály? Kérjük ennek megerősítését, illetve a vonatkozó törvény számát és megjelenésének időpontját megadni szíveskedjenek!


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2008. február 18-án (75. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1532

[…] az ajánlatkérőnek az ajánlattevőktől az igazolást. A visszatartási kötelezettség csak az ajánlati, a teljesítési és a jólteljesítési biztosíték visszafizetésére nem terjed ki.  Az ajánlattevőket és alvállalkozókat pedig – még a közbeszerzési eljárásban – tájékoztatni kell arról, hogy a szerződés a fenti rendelkezés hatálya alá tartozik, amely többletkötelezettséget ró az ajánlatkérőre. A kérdésben – tudomásunk szerint – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal álláspontja az, hogy a már megkötött közbeszerzési szerződésekre is alkalmazni kell majd az új szabályt, nem csak a 2008. március 1-je után közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződésekre – amelyet feltétlenül figyelembe kell venni a közbeszerzési eljárás szereplőinek. Ebben a formában tehát független a közbeszerzési pályázat lebonyolításától a kérdés, annak vizsgálata kötelező. Sajnálatos módon a törvénymódosításba végül bekerült az az elem, amely szerint amennyiben az ajánlattevő teljesíti a kifizetést nullás adóigazolás hiányában, vagy nem nullás igazolás tudatában alvállalkozója számára, úgy az ajánlattevő egyetemlegesen felel a kifizetés erejéig az alvállalkozót a kifizetés idején terhelő köztartozásért. […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.