Megrendelő szerződésszegése


A dokumentációban és az annak alapján megkötött szerződésben az szerepel, hogy a megállapodás szerinti megrendelések 80 százaléka a szerződéskötéstől számított 3 hónapon belül érkezik majd az ajánlattevőhöz. A megállapodás ellenére a jelzett időszakban a megrendeléseknek mindössze 20 százaléka érkezett meg. A munka nagy volumene miatt is, ez cégünknek súlyos kapacitáselosztási problémákat okozott, de kieső bevételt is jelentett, mivel a tervezetthez képest munkái ütemezését teljesen át kellett alakítania. Kérdésünk, hogy a jelen esetben a megrendelő oldalán beszélhetünk-e szerződésszegésről, érvényesíthetjük-e, és ha igen, milyen fórum előtt kárunkat, és hivatkozhatunk-e arra, hogy a fentiek miatt nem tudtunk egyes munkákat határidőben teljesíteni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2008. június 2-án (80. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1619

[…] elfogadta, hogy az adatok tájékoztató jellegűek, vagy a megrendelés érkezéséről havonta történik egyeztetés stb., akkor nehezen fogja tudni kárát érvényesíteni. A Ptk. értelmében természetesen lehetőség van bírósághoz fordulni. Esetünkben közbeszerzési eljárás során kötött szerződés módosítására van ugyan […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.