Külső erőforrás igénybevétele kezdő vállalkozó részéről mennyiségi kvóta előírásánál


Kezdő vállalkozás hogyan vehet részt abban az eljárásban, amelyben – a dokumentáció szerint – alkalmatlan az ajánlattevő és 10 százalék feletti alvállalkozója akkor, ha együttesen nem rendelkeznek az ajánlattétel évét megelőző 3 évben meghatározott mennyiségű kiadvány megrendelésének eredményes teljesítésével? (A kiadvány jellemzőit a dokumentációban az ajánlatkérő megjelölte.) Nem ütközik a kiírás a Kbt. alapelveibe? Esetleg az ilyen kiírás szerinti eljárásba is bevonható külső erőforrás?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2008. augusztus 11-én (83. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1678

[…] beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható az előző legfeljebb háromévi teljes forgalmáról és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának forgalmáról szóló nyilatkozatával, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésre állnak – Kbt. 66. § (1) bekezdésének c) pontja. A fenti jogszabályhely értelmezéséből az következik, hogy az utóbbi esetben nem követelhető meg a háromévi forgalomról szóló nyilatkozat, amennyiben az elmúlt három évben alakult az adott ajánlattevő gazdasági társaság. A referenciára vonatkozóan azonban a törvény 67. § (1) bekezdésének a) pontja nem tartalmaz ilyen jellegű megszorítást, hiszen gyakorlatot az előző három év helyett például egy év alatt is lehet szerezni. Tehát a vonatkozó szabályozás a következőképp fogalmaz: az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága árubeszerzés […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.