Tárgyalásos eljárás alapjául szolgáló körülmények meghatározása


Milyen részletességgel kell az ajánlati felhívásban meghatározni a tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményeket?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2009. január 12-én (90. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1821

[…] nyílt, a meghívásos eljárás vagy a versenypárbeszéd a 92. § b) vagy c) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve hogy a felhívásnak, a dokumentációnak és az ismertetőnek a feltételei időközben lényegesen nem változtak meg; – kivételesen, ha az árubeszerzés, az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatás természete vagy az ehhez kapcsolódó kockázatok nem teszik lehetővé az ellenszolgáltatás előzetes átfogó (mindenre kiterjedő) meghatározását; – építési beruházás esetében, ha az kizárólag kutatási, kísérleti vagy fejlesztési célból szükséges; ez az eset azonban nem alkalmazható, ha megalapozza a piacképességet, illetőleg a kutatásfejlesztés költségeit fedezi; – szolgáltatás megrendelése esetében, ha a szolgáltatás természete miatt a szerződéses feltételek meghatározása nem lehetséges olyan pontossággal, amely lehetővé tenné a nyílt vagy a meghívásos eljárásban a legkedvezőbb ajánlat kiválasztását, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.