Hulladékkezelési szolgáltatás beszerzésére irányuló eljárás ajánlattevője


Helyi önkormányzat által hulladékkezelési szolgáltatás beszerzése tárgyában kiírt pályázaton szeretnénk részt venni. Milyen feltételeknek kell megfelelnünk ahhoz ajánlattevőként, hogy eredményesen pályázhassunk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2009. február 2-án (91. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1851

[…] ellátni szándékozott tevékenység gyakorlása során esetlegesen keletkező környezeti károk azonnali beavatkozást igénylő elhárításához szükségesek; – a közszolgáltatás ellátásához szükséges létszámú – és a jogszabályok előírásainak megfelelően képzett – szakemberrel, továbbá – nyilvántartási, információs, valamint adatkezelési és adatszolgáltatási rendszer létrehozásához és folyamatos működtetéséhez szükséges feltételekkel. Ha pedig több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, akkor legkésőbb a közszolgáltatás megkezdésének időpontjáig valamennyi ajánlattevőnek rendelkeznie kell az előző bekezdés a) pontja szerinti engedéllyel – 6. § (2) bekezdés. A fentieken túl, több ajánlattevő közös ajánlattétele esetén a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevőknek ügyvéd, illetve közjegyző által ellenjegyzett (hitelesített) szerződésben kell rögzíteniük – az együttműködésük részletes szabályait, feltételeit és biztosítékait, – a képviseletükben eljáró vállalkozás megnevezését és képviseleti meghatalmazását, – az ajánlat tárgyát képező közszolgáltatási tevékenységek egymás közötti megosztását, – az ajánlat tárgyát képező közszolgáltatási tevékenységéért való egyetemleges felelősségvállalást, azzal, hogy a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevőknek az előzőek szerinti szerződést az ajánlathoz csatolniuk kell - 8. § (1)-(2) bekezdése. A fentiekhez kapcsolódóan utalunk arra, hogy a Kbt. közös ajánlattétel esetén az ügyvédi ellenjegyzést, illetve a közjegyzői hitelesítést a szerződések vonatkozásában nem teszi kötelezővé, illetve a kérdésről ilyen formában nem rendelkezik, és az "általános" tárgyú közbeszerzéseknél - tapasztalataink szerint – a jelzett kellékeket maguk az ajánlatkérők sem írják elő felhívásukban. A speciális feltételekre tekintettel a rendelet külön kiemeli, hogy az előzőekben ismertetett, a rendelet 6. § (1) bekezdésének b)-d) pontja szerinti követelményekre is tekintettel az alkalmasság Kbt. 67. §-a (3) bekezdésének a), b), d) és e) pontja alapján való feltételeinek és igazolási módjának előírása kötelező a felhívásban (7. §). [A Kbt. 67. § (3) bekezdésének fentiekben hivatkozott pontjai a következőket tartalmazzák. Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.