Közbeszerzési díj felszámolásának jogszerűsége kiszállási költségre


Intézményünk a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által kötött keretmegállapodás alapján javíttatja fénymásoló gépeit. Szeretnénk tudni, hogy jogos-e a javítás alkalmával a kiszállási költségre is a 2 százalékos közbeszerzési díj felszámolása?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2009. június 29-én (98. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2017

[…] keretén belül megvalósítandó közbeszerzéseket. A központi beszerző szervezet az előző bekezdés szerinti tevékenysége körében különösen az alábbi feladatokat látja el: – a mindenkor hatályos állami normatíváknak megfelelő rendszerben az intézmények által elektronikusan, a központosított közbeszerzési portálon keresztül szolgáltatott adatok alapján összesíti és adatbázisba rendszerezi az igénybejelentéseket; – az igénybejelentésekre vonatkozó adatbázist az állami normatívarendszer változásaival összhangban folyamatosan frissíti, ennek figyelembevételével megtervezi és előkészíti a központosított közbeszerzési rendszer keretén belül megvalósítandó közbeszerzéseket és a lefolytatandó közbeszerzési eljárásokat; – előkészíti, karbantartja, koordinálja és a központosított közbeszerzési portálon közzéteszi a központosított közbeszerzési rendszer hatálya alá tartozó kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákat; – a központosított közbeszerzési rendszer keretén belül lefolytatott közbeszerzési eljárások során érvényesíti az állami normatívákat; – lefolytatja a központosított közbeszerzési rendszer hatálya alá tartozó kiemelt termékekre irányuló közbeszerzési eljárásokat; – kezeli és frissíti a központosított közbeszerzési adatbázisból történő lekérdezéseket; – működteti a központosított közbeszerzési portált, azon közzéteszi a központosított közbeszerzési rendszer használata során teljesítendő adatszolgáltatás adatlapjait és mintáit; – a központosított közbeszerzési rendszert érintő, az adatszolgáltatási és egyéb kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat a központosított közbeszerzési portálon folyamatosan közzéteszi; – együttműködik a központosított közbeszerzési rendszer keretében feladatot ellátó egyéb szervezetekkel, valamint a kötelezettségvállalásokat nyilvántartó államháztartási szervekkel; – az intézményi adatszolgáltatás alapján figyelemmel kíséri a megrendelések teljesítését; – szervezi a központosított közbeszerzési rendszerrel kapcsolatos oktatási feladatokat; – a központosított közbeszerzési eljárások vonatkozásában ellátja az elektronikus központosított közbeszerzési szolgáltatás üzemeltetésével, fenntartásával, igénybevételének biztosításával összefüggő feladatokat; – a központosított közbeszerzési eljárások eredményeként létrejött keretszerződések és keretmegállapodások hatályos szövegét - összhangban a Kbt. 73. §-ában foglaltakkal – közzéteszi a központosított közbeszerzési […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.