Ajánlattevők közvetlen megkeresése közösségi értékhatár alatt


A közbeszerzési törvény idei változásaiból adódóan merülnek fel kérdések a törvény végrehajtásával, gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban. Kérdésem a következő. 2009. április 1-jét követően a törvény szerinti nemzeti értékhatárt meghaladó, de közösségi értékhatárt el nem érő közbeszerzési eljárás kapcsán van-e lehetőség az ajánlati felhívás hirdetményben való közzétételének mellőzésére, azaz az ajánlattevők közvetlen megkeresésére? (2009. március 31-éig egyszerű közbeszerzési eljárás esetén volt erre lehetőség.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2009. szeptember 7-én (101. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2081

[…] ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat, ha – az ajánlatkérő által lefolytatott eljárás a 92. § a) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve hogy az ajánlattételi felhívás feltételei időközben lényegesen nem változtak meg; – az ajánlatkérő által lefolytatott eljárás a 92. § b) vagy c) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve hogy az ajánlattételi felhívás feltételei időközben lényegesen nem változtak meg, és az ajánlatkérő az általa lefolytatott eredménytelen eljárás 88. § (1) bekezdésének a)-e) pontja alapján nem érintett összes ajánlattevőjének ajánlattételi felhívást küld; – az feltétlenül szükséges, mivel az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt az egyszerű eljárásra előírt határidők nem lennének betarthatóak; a rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérő mulasztásából; – a beszerzés nyilvánosan közzétett, bárki által igénybe vehető és kivételesen kedvező feltételei csak rövid ideig állnak fenn, és az ellenszolgáltatás a piaci árakhoz képest lényegesen alacsonyabb, továbbá e kedvező feltételek igénybevétele az e fejezet szerinti eljárás alkalmazása esetén meghiúsulna; – a 125. § (2) bekezdésének b) pontja, vagy (3)-(5) bekezdése szerinti eset áll fenn; – a közbeszerzés ingatlan tulajdonjogának vagy használatára, illetőleg hasznosítására vonatkozó jognak a megszerzésére irányul, továbbá ha – a közbeszerzés külképviselet számára történik. A (2) bekezdés a)-f) pontjai értelmében az (1) bekezdés szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra a 126-128. §, valamint a 131-135. § szabályait kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy – az (1) bekezdés a) pontja és a 125. § (4) bekezdésének a) pontja szerinti esetben az ajánlatkérőnek lehetőség szerint legalább három ajánlattevőt kell ajánlattételre felhívnia; – az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben azzal az ajánlattevővel kell tárgyalni, és – a 99. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően – a tárgyalás befejezésekor írásban szerződést kötni, aki a szerződést a rendkívüli helyzet által megkívánt idő alatt képes teljesíteni; – az (1) bekezdés f) pontja szerinti esetben lehetőség szerint legalább három ajánlattevő részére kell ajánlattételi felhívást küldeni, kivéve ha csak egy meghatározott ingatlan alkalmas a közbeszerzés céljának megvalósítására; – ha az ajánlatkérő több ajánlattevőt kért fel ajánlattételre, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.