Hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás feltétel nélküli alkalmazása


A KT elnökének tájékoztatója szerint (2009. 09. 16., KÉ 108. sz.) "...a Kbt. kizárólag a közszolgáltatók által megvalósított közbeszerzések tekintetében engedi meg a hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás feltétel nélküli alkalmazását..." Én erre nem találtam paragrafust, pedig én ezt a mondatot úgy értelmezem, közösségi és nemzeti eljárásrendben is alkalmazhatnám. Jól értem?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2009. október 19-én (103. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2120

[…] versenypárbeszéd a 92. § b) vagy c) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve hogy a felhívásnak, a dokumentációnak és az ismertetőnek a feltételei időközben lényegesen nem változtak meg; – kivételesen, ha az árubeszerzés, az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatás természete, vagy az ehhez kapcsolódó kockázatok nem teszik lehetővé az ellenszolgáltatás előzetes átfogó (mindenre kiterjedő) meghatározását; – építési beruházás esetében, ha az kizárólag kutatási, kísérleti vagy fejlesztési célból szükséges; ez az eset azonban nem alkalmazható, ha megalapozza a piacképességet, illetőleg a kutatásfejlesztés költségeit fedezi; – szolgáltatás megrendelése esetében, ha a szolgáltatás természete miatt a szerződéses feltételek meghatározása nem lehetséges […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.