Érvénytelen ajánlat mint irat


Mit jelent az a kiírásban, hogy amennyiben az ajánlat érvénytelen, az mégis "irat"-nak minősül?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2009. november 9-én (104. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2127

[…] közbeszerzési eljárását - annak előkészítésétől az eljárás alapján kötött szerződés teljesítéséig terjedően – írásban köteles dokumentálni; – a közbeszerzési eljárás előkészítésével, lefolytatásával és a szerződés teljesítésével kapcsolatban keletkezett összes iratot a közbeszerzési eljárás lezárulásától – 98. § (4) bekezdése -, illetőleg a szerződés teljesítésétől számított öt évig meg kell őrizni. Ha a közbeszerzéssel kapcsolatban jogorvoslati eljárás indult, az iratokat annak jogerős befejezéséig, de legalább az említett öt évig kell megőrizni; – az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzések Tanácsa, vagy az illetékes ellenőrző vagy más illetékes szervek kérésére a közbeszerzéssel kapcsolatos iratokat megküldeni – Kbt. 7. § (1)-(3) bekezdések. [Elmondottakhoz kapcsolódnak a Kbt. 98. § (1)-(4) bekezdéseinek rendelkezései, melyek szerint az ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján kell közzétennie. A hirdetményt – a Közbeszerzési Értesítőben […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.