Alkalmatlanná nyilvánítás alapja


Minek alapján állapítható meg az, hogy az ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére? És ha ezt állapítja meg az ajánlatkérő, mi a következménye, illetve a megállapítás ellen az érintett ajánlattevő fordulhat-e jogorvoslatért?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. február 22-én (109. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2233

[…] elő kell írnia az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolásának módját. A pénzügyi-gazdasági alkalmassági feltételek azonosak a közbeszerzési tárgyaknál, míg a műszaki-szakmai alkalmassági kritériumok eltérnek egymástól, ebből következően árubeszerzésre a Kbt. 67. §-ának (1) bekezdése, építési beruházás esetén a 67. § (2) bekezdése, illetve szolgáltatás megrendelése esetén a 67. § (3) bekezdése rendelkezései szerint kell eljárni. Az alkalmassági feltételek meghatározása mellett az ajánlatkérőnek az ajánlati felhívásban meg kell határoznia azt is, hogy az előírt alkalmassági feltételekre vonatkozóan mely körülmények megléte, illetőleg hiánya, vagy azok milyen mértékű hiányossága, fogyatékossága zárja ki az alkalmasság megállapítását, másképpen fogalmazva mely feltételek nem teljesülése esetén lesz alkalmatlan az ajánlattevő. Az alkalmasságot nemcsak az ajánlattevő, hanem a 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vonatkozásában is vizsgálni kell, azaz a 10 százalék feletti alvállalkozó esetleges alkalmatlansága is vezethet az ajánlattevő alkalmatlanságának megállapításához. Az alkalmatlanság jogkövetkezménye az ajánlat érvénytelensége – Kbt. 88. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti érvénytelenségi ok. Érvénytelen […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.