Kizárás jogszerűsége tárgyalásos eljárásban


Társaságunk szolgáltatás (műszaki ellenőrzés) megrendelésére vonatkozóan ajánlatott tett közbeszerzési eljárásban. Az eljárást a Kbt. VI. fejezete (általános egyszerű közbeszerzési eljárás) szerint folytatta le az ajánlatkérő. Az eljárás fajtája hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás volt. A tárgyalást két fordulóban bonyolították le. Összesen három ajánlattevő vett részt a tenderen. Az első fordulóban az ajánlattevőkkel külön tárgyalt az ajánlatkérő. Az 1. fordulóban a legmagasabb ajánlati árat Társaságunk adta, így az egyenkénti tárgyalások 2. fordulójában már nem vehettünk részt. Kérdésünk, hogy jogszerű volt-e a kizárásunk a 2. fordulóból, nem törvénysértő-e, hogy csak két ajánlattevő tehetett ajánlatot a 2-ban (esetleges összejátszás lehetősége miatt)? Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban keretlétszámot nem határozott meg, csak a többfordulós tárgyalás lehetőségét tartotta fenn, de az ajánlattevői létszám sem alsó, sem felső határát nem határozta meg.


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. március 16-án (110. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2277

[…] rendelkezik arról, hogy a tárgyalásokat hogyan kell lefolytatnia az ajánlatkérőnek. A szabályok szerint a tárgyalásokat együttesen vagy egymást követően, egy vagy több fordulóban lehet lebonyolítani. Többfordulós tárgyalás esetén az ajánlatkérő jogosult arra is, hogy a későbbi fordulóban csökkentse az ajánlattevők számát, azaz azokkal folytassa a tárgyalást, akik a megadott fordulóban a legkedvezőbb ajánlatot tették. Annak érdekében, hogy a közbeszerzési alapelvek (esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód) érvényesüljenek tárgyalásos eljárásban is, fontos garanciális szabály, hogy ilyen esetben az ajánlatkérőnek – előre meg kell határoznia a többfordulós tárgyalás menetét, valamint – az első, illetve a megadott tárgyalási fordulót követő tárgyalásra kiválasztott ajánlattevői létszám felső határát. A kérdés nem tér ki arra, hogy az ajánlatkérő készített-e tárgyalási forgatókönyvet, ugyanis az, hogy a "többfordulós tárgyalás lehetőségét […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.