"Kartellezés" mint kizáró ok


A kartelezéssel kapcsolatosan kérdezném, hogy azok a cégek, amelyek emiatt büntetést kaptak, indulhatnak-e közbeszerzési pályázaton, vagy ez a kizáró okok közé tartozik? (Melyik paragrafus írja le ezt?) Illetve a kiírás támadható-e valamilyen formában, ha ezt a törvényi hivatkozást nem tartalmazza (a kizáró okok között)?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. július 19-én (116. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2414

[…] előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, illetőleg a d)-e) pont tekintetében alvállalkozó, aki – gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatban - öt évnél nem régebben meghozott – jogerős bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el; – a Tpvt. 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban, vagy a versenyfelügyeleti határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.