Egybeszámítás korábbi szerződés alapján beszerzett áru esetén


Figyelembe kell-e venni a Kbt. 40. § (2) bekezdésének a) pontja alkalmazásakor, az egybeszámítás során a több mint egy évvel korábban, határozatlan időre kötött szerződés alapján a tárgy­évben beszerzett árumennyiséget? Például 2005. évben határozatlan időre kötött szerződés alapján 2010. évben 40 millió forint értékű alkatrész leszállítása történt, 2010. évben további 20 millió forint értékű alkatrész leszállítására lenne szükség, melyet már a 2005. évben kötött szerződés alapján nem lehet teljesíteni. A közbeszerzési kötelezettség vizsgálatakor össze kell-e vonni a 40 millió forint és a 20 millió forint értékű beszerzést, vagy a Kbt. 35. §-ának (2) bekezdésére tekintettel csak a 20 millió forint tekintendő új beszerzési tételnek, és csak ezzel kell számolni a becsült érték meghatározásánál?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. augusztus 30-án (118. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2454

[…] kell a korábban lekötött 40 milliós beszerzés mellett kezelni. Azaz minden évben újraindul a becsült érték meghatározása, mely esetünkben azt jelenti, hogy például 2010. szeptember 15-ét követően 25 millió forintig (amennyiben nem várható ennél magasabb […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.