Kizáró okokkal kapcsolatos változások


Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. október 11-én (120. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2487

[…] adatot szolgáltatott, illetőleg hamis nyilatkozatot tett, melynek következtében elkerülhető lett volna, hogy az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés a nyilatkozattal érintett körülmény miatt érvénytelennek minősüljön, vagy elérhető lett volna, hogy kedvezőbb legyen az ajánlatának a 81. § (4) bekezdése szerinti elbírálása, illetve a részvételi jelentkezésének 123. § (4) bekezdése, 130. § (6) bekezdése, 136/A. § (2) bekezdése, 157. § (3) bekezdése vagy 204. § (5) bekezdése szerinti rangsorolása – (1) bekezdés a) és b) pontja. Fentiek nyomán megújult az igazolásokra vonatkozó 63. § is az alábbiak szerint. Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban a (2)-(9) bekezdés szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdésének, valamint – ha az ajánlatkérő azt elő­írta – a 61. § (1), illetőleg (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő a következő igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni: – a törvény 60. § (1) bekezdésének a)-d), f), h) és i) pontja és a 61. § (1) bekezdésének a)-c) pontja esetében az illetékes bíróság vagy hatóságok nyilvántartásának kivonatát (hatósági erkölcsi bizonyítványt), vagy ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolást; – a törvény 60. § (1) bekezdésének e) pontja esetében az érintett ország illetékes hatóságainak igazolását; – ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki az a) vagy a b) pont szerinti kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az a) pontban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlattevő (alvállalkozó) eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő (alvállalkozó) által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett, illetve közjegyző által hitelesített nyilatkozatot; – a törvény 61. § (1) bekezdésének d) pontja esetében az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásmegrendelésre irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról szóló 2004/18/EK irányelvnek árubeszerzés esetében a IX B. mellékletében, építési beruházás esetében a IX A. mellékletében, szolgáltatásmegrendelés esetében a IX C. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot; – a törvény 61. § (1) bekezdésének e) pontja esetében az engedély vagy a jogosítvány hiteles másolatát, illetőleg a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást; – a törvény 61. § (2) bekezdése esetében hatósági igazolást; – azokban az esetekben, amelyekben a jegyzék bizonyítja - figyelemmel a 14. §-ban foglaltakra is -, hogy az ajánlattevő (alvállalkozó) nem esik a 60. és 61. § valamely esetének hatálya alá, a minősített ajánlattevők 13. § (2) bekezdése szerinti jegyzékén való szereplés tényét, illetőleg – a minősített ajánlattevők nem elektronikus, hivatalos jegyzékén szereplő ajánlattevő tekintetében – a jegyzék szerinti igazolást. A közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában, illetőleg – két szakaszból álló eljárás esetén - a részvételi jelentkezésben, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A (2) bekezdés b) pontja szerinti igazolásnak minősül az a körülmény, ha az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy az erőforrást nyújtó szervezet szerepel az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban. A közbeszerzési törvény 60. § (1) bekezdésének g) pontjában foglalt feltétel megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyi hatóságnak az 1996. évi LXXV. törvény 8/C. §-a és az adóhatóságnak a 2003. évi XCII. törvény (Art.) 55. §-ának (6) bekezdése szerint vezetett nyilvántartásából nyilvánosságra hozott adatokból, az ajánlatokkal kapcsolatos eredményhirdetés időpontjára vonatkozóan. Az ajánlatkérő a (2) bekezdés g) pontja, továbbá a (4) és (5) bekezdés szerinti elektronikus nyilvántartásban szereplő adatokat a 20. § (8) bekezdése szerint ellenőrzi és őrzi meg. A 60-61. § szerinti egyéb kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzésére is a 20. § (7)-(8) bekezdését kell alkalmazni, ha azokkal kapcsolatos tények, adatok ellenőrzésére az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartásból ingyenesen jogosult. A törvény 60. § (1) bekezdés e) pontja és 61. § (2) bekezdése szerinti köztartozást nyilvántartó hatóságok igazolásának azt kell tartalmaznia, hogy az igazolás kiállításának időpontjában van-e az ajánlattevőnek vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, vagy az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek a hatóság által nyilvántartott köztartozása, vagy ha van, annak megfizetésére halasztást kapott. E hatósági igazolást a hatóság négy munkanapon belül adja ki, a hatóság az ügyintézési határidőt nem hosszabbíthatja meg. A fenti bekezdés szerinti hatósági igazolást – ha az igazolás egyébként bizonyítja azt, hogy az eredményhirdetés (két szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában annak eredményhirdetése) felhívásban megjelölt időpontjában nincs az ajánlattevőnek vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, vagy az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek egy évnél régebben lejárt köztartozása – az ajánlatkérő köteles elfogadni akkor is, ha nem közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki, vagy az ajánlatkérő, illetőleg az ajánlatkérőn kívüli szervezet más közbeszerzési vagy egyéb eljárásában való felhasználás céljából állították ki, illetőleg ha a kiállító hatóság egy évnél rövidebb érvényességi időt írt az igazolásra, és az már lejárt. Ha jogszabály a Kbt. 60. § (1) bekezdése e) pontjának vagy a 61. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozó új közterhet állapít meg, az ezzel kapcsolatos igazolást csak azokban az eljárásokban kell csatolni, amelyekben az eljárás eredményének kihirdetése a köztartozásról szóló […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.