Költségek megtérítése kiírás visszavonása esetén


Ha az ajánlatkérő az ajánlati határidő lejárta előtt egy nappal visszavonja a felhívását, és mi eddig az időpontig elkészítettük a teljes ajánlatot, és be is adtuk azt a kiírás szerint, a visszavonásból eredő költségeink megtérítését kérhetjük-e az ajánlatkérőtől? Esetleg kártalanítás jogcímén? Ehhez kapcsolódva kérdezzük, hogy változtak-e az ajánlati felhívás, a dokumentáció ajánlatkérő általi módosíthatóságának, illetve az ajánlat visszavonhatóságának a szabályai?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. október 11-én (120. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2494

[…] módosított pontok felsorolása mellett, megadva egyúttal a módosított dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, határidejét, beszerzési helyét is. Az új ajánlattételi határidőt úgy kell megállapítani, hogy a megfelelő ajánlattételhez elegendő időtartam álljon rendelkezésre. Ez azonban nem járhat le korábban, mint a módosító hirdetmény feladásának napjától számított 20. napot követő első munkanap. Amennyiben az eredeti ajánlattételi határidő ennél később járna le, akkor azt nem kell módosítani. A módosított dokumentációt a módosításokkal egységes szerkezetbe kell foglalni, és az ajánlattevőknek ellenérték fizetése nélkül kell átadni. Amennyiben az eredeti dokumentációnak terv is részét képezte, és az a módosítás folytán nem változott, a tervet – az egységes dokumentáció részeként – nem kell ismételten átadni. A felhívás visszavonása a módosításnak egy speciális válfaja, hiszen az ajánlatkérő tulajdonképpen eláll a meghirdetett beszerzési igényétől. Ez esetben is hirdetményt kell közzétenni a visszavonásról, és a hirdetményt a módosításra meghatározott határidőben teheti közzé az ajánlatkérő. Megítélésünk szerint az utolsó napon visszavont hirdetmény esetében az ajánlatkérő megsértette […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.