Igény előzetes vitarendezésre dokumentáció megvásárlásának hiányában


Már az új Kbt. szerint jelentettünk meg papírbeszerzésre nyílt közbeszerzési eljárást. Az egyik potenciális pályázó megnézte a dokumentációt, majd előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be egyes dokumentációs pontokkal kapcsolatosan. Van-e erre jogosultsága, hiszen még nem is vásárolta meg a dokumentációt, és nem is biztos, hogy ajánlatot fog tenni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. december 13-án (123. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2541

[…] átvette, vagy kiegészítő tájékoztatást kért, továbbá – aki előzetes vitarendezést kezdeményez (4. §). Az előzetes vitarendezés új szabályait a Kbt. 96/A. §-a tartalmazza. A rendelkezések szerint az ajánlattevő jogosult álláspontjáról az ajánlatkérőt tájékoztatni a tudomásszerzést követő három munkanapon belül, ha álláspontja szerint az ajánlatkérő írásbeli összegzése, vagy bármely más eljárási cselekménye, vagy a közbeszerzésben keletkezett bármely irat egészen vagy részben jogsértő. Az ajánlattevői álláspontközlést nevezi a Kbt. előzetes vitarendezési kérelemnek, amely a fentiek szerint bármely eljárási dokumentummal, így a dokumentációval kapcsolatban is benyújtható. Az elő­zetes vitarendezési kérelem benyújtásának nem feltétele, hogy a potenciális ajánlattevő megvásárolja a dokumentációt, elegendő, ha csupán megtekintette azt. Ugyanakkor fontos, hogy a betekintést követő 3 munkanapon belül […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.