Ajánlat oldalankénti szignálásának kötelezettsége


Ha az ajánlatot a Kbt. 70/A. §-ának (1) bekezdése szerint kell összeállítani (nem elektronikus ajánlat), már nem kell oldalanként leszignálni? Elegendő csak a nyilatkozatokat aláírni, illetve az elején a matricát?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. december 13-án (123. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2552

[…] köteles elfogadni, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható, és az iratok helyére a 83-87. § alkalmazása esetén egyértelműen lehet hivatkozni. Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges; – az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatók; – az ajánlatot egy vagy több – az ajánlati felhívásban meghatározott számú – példányban kell beadni, az eredeti ajánlaton meg kell jelölni, hogy az az eredeti; – az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó, vagy 69. § (8) bekezdés szerinti szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak, vagy olyan személynek vagy személyeknek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. A 67. § (1) bekezdés c), a 67. § (2) bekezdés c) és e), a 67. § (3) bekezdés b) és d) pontjai szerinti személyek maguk kötelesek aláírni az őket bemutató, illetve a rendelkezésre állásukat bizonyító iratot; – az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni – a)-f) pontok. A 2010. szeptember 15-én hatályba lépett szabályozás fentiek szerint külön előírásokat tartalmaz az elektronikusan beadott ajánlatok, valamint a papíralapon beadott ajánlatok vonatkozásában. […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.