Aránytalan kötelezettségvállalás közbeszerzési szerződésekben


Szerződések áttekintésekor láttuk, hogy több szerződésben a feladatokhoz képest aránytalanul magas ellenérték szerepel. A szerződéseket természetesen közbeszerzési eljárásban kötötték, és már fél éve folyamatban van némelyik. Utólag léphetünk-e ez ellen?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2011. január 10-én (124. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2568

[…] jogsértés jogát vagy jogos érdekét sérti vagy veszélyezteti. A második probléma a határidő. A jogorvoslati határidő tekintetében – a szerződések féléves léte alapján vélelmezve, hogy a korábban hatályos rendelkezések szerint folytatta le az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásokat – a 2010. szeptember 15. előtt hatályos rendelkezéseket kell figyelembe venni. Korábban egységes 15 napos jogorvoslati határidő állt minden érdekelt rendelkezésére, amelynek elmulasztása jogvesztéssel járt, azaz eltelte után nem lehet jogorvoslati eljárást kezdeményezni. Megjegyezzük, hogy a 2010. szeptember 15. után indított eljárásokkal kapcsolatos jogorvoslati határidő már másként került szabályozásra. A jogorvoslati kérelmet ugyanis a jogsértő eseménynek a kérelmező tudomására jutásától számított 15 napon, döntés esetén 10 napon belül kell benyújtani. A jogsértő esemény bekövetkezésétől számított 90 napon túl azonban nem lehet kérelmet előterjeszteni akkor sem, ha a tudomásra jutás ennél később következik be. A fenti határidők is jogvesztő jellegűek, azaz elmulasztásuk esetén kimentésnek, igazolásnak helye nincs. Az az információ, hogy a szerződések már fél éve folyamatban vannak, arra utal, hogy a döntéstől számított 90 nap már biztosan eltelt, azaz a jogorvoslati kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidőt a kérelmező biztosan elmulasztotta. A harmadik probléma "az aránytalanul magas ellenérték" kérdése. A 2010. szeptember 15. előtt lefolytatott közbeszerzési eljárásokra még irányadó volt a Kbt. 86. §-a szerinti, azóta már hatályát […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.