Együttes megfelelés alkalmassági minimumkövetelményeknek


Igaz-e, hogy a Kbt. szerinti keretszerződés alapján nem minősülhet alvállalkozónak az a cég, amely a szerződés teljesítésében a Kbt. 69. §-ának (8) bekezdése szerint közreműködik, és 10 százalék alatt alkalmasságot is igazol? Milyen jogszabályhely értelmezhető így?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2011. május 16-án (130. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2684

[…] igazolásához szükséges – a 66. § (1) bekezdés c)-e) pontjai, illetőleg a 67. § (1)-(3) bekezdése szerinti – igazolásokat, nyilatkozatokat is. A tíz százalékot meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó tehát ugyanúgy az alvállalkozói definícióba sorolandó alvállalkozónak tekinthető, hiszen ugyanazt a kifejezést alkalmazza a fenti szabály. Az alvállalkozó definíciója pedig nem tartalmaz megkötést a teljesítésbe bevont alvállalkozó teljesítésének mértékéről. A Kbt. 4. § 2. pontja szerint ugyanis alvállalkozó az a szervezet vagy személy, amely vagy aki a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve – az ajánlattevővel munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban álló személyeket, – azon személyt vagy szervezetet, aki vagy amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, – a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag-szállítót, – […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.