Ajánlat kiegészítése hiánypótlási eljárásban


Jogszerűen jár-e el az az ajánlattevő, aki 5 oldal ajánlati dokumentációt bead azzal, hogy majd hiánypótlás során kiegészíti ajánlatát, illetve a hiánypótlási eljárásban egészíti ki azt?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2011. június 6-án (131. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2704

[…] úgy módosítható, úgy egészíthető ki, hogy megfeleljen az ajánlati felhívás, a dokumentáció vagy a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok előírásainak, de a következő módosításokat, kiegészítéseket nem lehet a hiánypótlással végrehajtani: – a hiánypótlás nem eredményezheti az ajánlat azon elemeinek módosítását, amelyek a 81. § (4) bekezdése szerint értékelésre kerülnek; – ha egy elbírálási részszempont a szakmai ajánlattal függ össze, akkor a szakmai ajánlatot sem lehet módosítani, kiegészíteni; – a hiánypótlás során az ajánlattevő új közös ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet megjelölésével, és az újonnan megjelöltekre vonatkozó iratokkal nem egészítheti ki az ajánlatát; – a hiánypótlás során nem lehet az ajánlat olyan hibáját kijavítani, mely miatt az már benyújtásakor a 88. § (1) bekezdés a), illetve b) pontja szerint érvénytelen. Ennek során figyelembe kell venni, hogy az ajánlati biztosíték nem azonos a róla szóló irattal – a)-d) pontok. A (4) bekezdés alapján az ajánlattevő – a (2) bekezdésben meghatározott körben – a hiánypótlási felhívásban nem szereplő hiányokat is pótolhat az ajánlatkérő által megállapított hiánypótlási határidő lejártáig. Fentiek alapján tehát […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.