Alvállalkozói közreműködés megjelölése hiánypótlásban


Papírszállításra írtunk ki közbeszerzési eljárást. Ajánlattevői konzorcium jelentkezett, és megjelöltek egy alvállalkozót is, de a közreműködés százalékos arányát nem adták meg. A hiánypótlási eljárásban erre rákérdeztünk, és a válasz kapcsán pontosította ajánlatát a konzorcium, és az alvállalkozó közreműködési százalékát 30 százalékban jelölte meg. Kérdésünk, hogy ez a módosítás elfogadható-e?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2011. július 18-án (133. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2727

[…] és alvállalkozó. Ha egy – a 4. § 2. pontjának a)-d) alpontjai hatálya alá nem tartozó – személy (szervezet) a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog részt venni a szerződés – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés – teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen – (5) és (6) bekezdések. A hivatkozott, előző bekezdés rögzíti, hogy abban az esetben, ha valamely közreműködőnek a szerződés teljesítésében való közreműködési aránya eléri a 25 százalékot, őt nem lehet alvállalkozónak tekinteni, hanem közös ajánlattevőként kell szerepeltetni. Ehhez kapcsolódóan meg kell vizsgálni még a hiánypótlásra vonatkozó rendelkezéseket is. A Kbt. 83. § (2) bekezdésének c) pontja szerint a hiánypótlás során az ajánlat úgy módosítható, úgy egészíthető ki, hogy megfeleljen az ajánlati felhívás, a dokumentáció vagy a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok előírásainak, de a következő módosításokat, kiegészítéseket nem lehet a hiánypótlással végrehajtani – egyebek mellett: a hiánypótlás során az ajánlattevő új közös ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet megjelölésével […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.