Szerződések nyilvántartási összege, egybeszámítás többéves bérlet, lízing esetén


Három-, illetve négyéves gépjárműbérleti, illetve lízingszerződés esetén – amennyiben közbeszerzés alá tartozik – az éves, negyedéves kimutatásokban milyen összeggel kell a szerződéseket nyilvántartani? Melyik évre vonatkozóan kell a szerződéseket egybeszámítani – szerződéskötés, lejárat éve?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2011. augusztus 8-án (134. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2734

[…] közbeszerzési eljárások becsült értékére az alábbi feltételekkel, továbbá az adott évben elindításra kerülő közbeszerzési eljárások beszerzési tárgyainak becsült értékére az alábbiak szerint. Az egybeszámítási szabály szerint – a Kbt. 40. §-ának (2) bekezdése értelmében – mindig egy adott évre vonatkozóan számítjuk egybe a szerződés értékét, méghozzá amikor azt előkészítjük. Az utalt előírás értelmében a becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzések vagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani, amelyek – beszerzésére egy költségvetési évben kerül sor [a 39. § (1) bekezdése szerinti eset kivételével], és – beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni, továbbá – beszerzési tárgya és rendeltetése azonos, vagy felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg – a)-c) pontok. Tehát egészen addig tervezett […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.