Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében


Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2011. október 10-én (137. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2807

[…] szabályok változására itt is lehet számítani; – a gyógyszerek és az orvostechnikai eszközök közbeszerzésének – a törvénytől az ilyen eljárások sajátosságai miatt szükséges eltérő – sajátos szabályait; – a minősített adatot, illetve alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályait; – a védelem terén kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk beszerzésére, szolgáltatások megrendelésére, valamint építési beruházásokra vonatkozó sajátos szabályokat; – a NATO Biztonsági Beruházási Programja keretében megvalósuló beszerzésre vonatkozó részletes szabályokat; – a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó szabályokat, amelyre ez idáig nem rendelkeztünk még szabályokkal, bár a Kbt. 2006 óta utalt rá; – a védett foglalkoztatók, védett szervezeti szerződést kötött szervezetek, valamint szociális foglalkoztatási engedéllyel rendelkező szervezetek részére fenntartott közbeszerzések részletes szabályait, valamint a szociális szempontoknak a közbeszerzésben történő érvényesítése kötelező eseteit és módját. Ez szintén újdonság, hiszen a szociális szempontok ez idáig választható módon kerültek be a hazai szabályozásba; – a közúti járművek üzemeltetésével járó, a jármű teljes élettartamára vetített energetikai és környezeti hatások megállapítására és figyelembevételére vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokat, valamint a kapcsolódó jelentési kötelezettségre vonatkozó részletes szabályokat; – az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek, továbbá az azok vagyonkezelésébe tartozó, többségi állami tulajdonban álló gazdálkodó szervezetek, valamint a kormány közalapítványai közbeszerzései megindításának engedélyezésére és lefolytatásának központi ellenőrzésére vonatkozó sajátos szabályokat, e szervezetek közbeszerzési szerződései teljesítésének ellenőrzésére és módosításának engedélyezésére vonatkozó sajátos szabályokat, valamint e szervezetek és a kezelésükben lévő, vagy általuk alapított alapítványok nem közbeszerzés útján megkötött, beszerzést megvalósító szerződései megkötésének és módosításának engedélyezését. Folytatódik tehát a központosításra vonatkozó szabályok pontosítása és kiterjesztése többek között a többségi állami tulajdonban álló gazdálkodó szervezetek többségére; – az általa irányított vagy felügyelt költségvetési szervek, alapított közalapítványok, valamint az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek vonatkozásában, az uniós értékhatárokat el nem érő árubeszerzésekre, valamint szolgáltatásmegrendelésekre e törvény 123. §-ának alkalmazásában kötelezően alkalmazandó eljárási szabályokat. Ez a szabályozás a saját eljárásrend kialakítására vonatkozó lehetőséget szűkíti az általa irányított vagy felügyelt költségvetési szervek, alapított közalapítványok, valamint az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek vonatkozásában; – a közbeszerzési eljárás valamennyi szakaszára kiterjedő környezetvédelmi, fenntarthatósági és energiahatékonysági követelmények tekintetében előírható részletes szabályokat, valamint az általa irányított vagy felügyelt költségvetési szervek, alapított közalapítványok, valamint az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek vonatkozásában a környezetvédelmi, fenntarthatósági és energiahatékonysági szempontoknak a közbeszerzésben történő érvényesítése kötelező eseteit és módját. A megoldás kiterjeszti a korábbi zöld témát és olyan követelmények meghatározását tűzi ki célul, amelyek vélhetően életszerűbbek lesznek, mint a korábbiakban elsősorban az építési beruházások beszerzése során néhány hónapig hatályban lévő kötelező környezetvédelmi szempontok voltak. Felhatalmazást kap az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza – a hirdetmények és a közbeszerzési terv megküldésének, feladásának és közzétételének szabályait, a hirdetmények ellenőrzésének rendjét, díjának mértékét, befizetését, a közbeszerzések éves statisztikai összegezésére vonatkozó szabályokat, továbbá a Közbeszerzési Értesítőben, illetve a Közbeszerzési Hatóság honlapján történő közzététel rendjét; – a hirdetmények, bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezés mintáját, a hirdetmények egyes tartalmi elemeit; – a hivatalos közbeszerzési tanácsadók tevékenységére, a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység feltételét képező közbeszerzési gyakorlatra […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.