Dokumentáció elérésének feltételhez kötése, ajánlattételi határidő lerövidítése


Rövidíthető-e az ajánlattételi határidő, ha az ajánlatkérő regisztrációhoz és saját engedélyéhez köti a dokumentáció elérését, azaz közvetett módon feltételeket támaszt a dokumentáció közvetlen elérése során?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2011. november 21-én (139. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2838

[…] dokumentáció megküldését kérik, és az ajánlatkérő nem tette a dokumentációt teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton az ajánlattevők számára hozzáférhetővé, az ajánlatkérő vagy az általa meghatározott szervezet a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül köteles ennek eleget tenni, feltéve hogy annak ellenértékét megfizették. Az elektronikus úton történő elérhetőség mellett feltétel a fentiek értelmében a dokumentáció teljes terjedelmében történő közvetlen hozzáférhetővé tétele is. Ebben az esetben van lehetőség a határidő rövidítésére a közbeszerzési törvény 74. §-ának (4) bekezdése alapján, az alábbiak szerint. Az ajánlattételi határidő legkevesebb negyvenöt vagy huszonkilenc napos időtartamát legfeljebb öt nappal le lehet rövidíteni, feltéve hogy az ajánlatkérő a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenül, elektronikus úton, az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától, és a hirdetményben megadja a hozzáférés adatait. Fenti szabály tehát lehetővé teszi, hogy az ajánlatkérő regisztrációhoz kösse a dokumentáció letöltését, továbbá lehetővé teszi azt is, hogy a letöltés ne azonnal, hanem később történjen meg, hiszen elviekben két munkanapon belül köteles a dokumentációt eljuttatni az ajánlattevők részére. A Közbeszerzési Döntőbizottság D.765/10/2011. számú döntésében rávilágított arra, hogy amennyiben az ajánlatkérő a regisztrációt követően nem közvetlenül teszi hozzáférhetővé a dokumentációt, úgy nem áll jogában az ajánlattételi határidő rövidítése. A Döntőbizottság szerint erre csak abban az esetben nyílik lehetősége az ajánlatkérőnek, ha a Kbt. 74. §-ának (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelmében közvetlenül, elektronikus úton, hozzáférhetővé teszi az ajánlattevők számára a felhívás közzétételének napjától, megadva a hirdetményben a hozzáférés adatait. Így a dokumentációhoz való hozzáférés […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.