Ajánlat módosítása tárgyalásos eljárásban


Tárgyalásos eljárásban meddig módosítható az ajánlat?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2012. április 10-én (145. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2940

[…] az megfelel-e a részvételi és ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban meghatározott feltételeknek. Az ajánlatot a tárgyalások megkezdését megelőzően érvénytelenné kell nyilvánítani, ha az ajánlat olyan okból érvénytelen, amellyel kapcsolatban a tárgyalások során vagy hiánypótlás keretében nincs lehetőség az ajánlat megfelelővé tételére. Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban megjelölheti, hogy – a 92. § (5) bekezdés a) és b) pontjára figyelemmel – a szakmai ajánlattal kapcsolatban melyek azok az elemek, amelyekről nem lehet tárgyalni, vagy melyek azok az elemek, amelyekről tárgyalni fog. A tárgyalások megkezdését megelőzően csak akkor lehet az ajánlat érvénytelenségét a szakmai ajánlat nem megfelelő volta miatt megállapítani, ha a szakmai ajánlat olyan elemében tér el az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározottaktól, amelyről az ajánlattételi felhívás szerint nem fognak tárgyalni. Az ajánlatban foglalt egyéb nyilatkozatokkal, dokumentumokkal kapcsolatos hiányokat a tárgyalások befejezéséig kell pótolni. Végül a (3) bekezdés akként rendelkezik, hogy a tárgyalások befejezését követően az ajánlatkérő megvizsgálja, hogy a végleges ajánlatok megfelelnek-e a felhívás és a dokumentáció tárgyalás befejezésekori tartalmának, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és szükség szerint alkalmazza a 67-70. §-t. Azon nyilatkozatokra, dokumentumokra vonatkozó hiányok, amelyeket az első ajánlattal kapcsolatban a tárgyalások befejezéséig kellett volna pótolni, ezt követően már nem pótolhatóak. Az érvényes végleges ajánlatokat az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban meghatározott értékelési szempont alapján értékeli. Amennyiben tehát az ajánlatkérő eleve nem tette lehetővé a szakmai ajánlattal kapcsolatban a tárgyalást, vagy egyes kérdéseket, műszaki paramétereket eleve nem engedett változtatni, esetleg kifelejtette a dokumentációjából, hogy nemcsak a szerződéses feltételekről, hanem a műszaki tartalom egyes elemeiről is kíván tárgyalni, akkor erre nincs lehetősége. Ugyanez a szabály ismétlődik a törvény 98. §-ában, amely a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásról szól. A tárgyalások befejezését azonban egyértelművé kell tenni. Ha ez nem történik meg, vagy nem egyértelmű abban a tekintetben, mikor van utolsó módosított ajánlattétel, akkor arra mindenképpen emlékeztetni érdemes az ajánlatkérőt. Főszabály, hogy az utolsó tárgyalás befejezését követően áll be az ajánlati kötöttség, tehát azt követően ajánlatot módosítani nem lehet. A Kbt. 92. § (7) bekezdésének rendelkezése szerint az ajánlatkérőnek – amennyiben az ajánlattételi felhívás erre vonatkozóan nem adott pontos információt – egyértelműen előzetesen az ajánlattevők tudomására kell hoznia, hogy mikor fogja […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.