Alkalmassági minimumkövetelmény előírásának módja


A 310/2011. kormányrendelet referenciára vonatkozó 15. §-a (1)-(3) bekezdéseinek a) pontja – a műszaki szakmai alkalmasság körében – egyaránt azt tartalmazza, hogy az ajánlatkérő köteles három (építési beruházás esetén öt) év teljesítését figyelembe venni. Egyesek szerint ezt úgy kell értelmezni, hogy az ajánlatkérő az alkalmassági minimumkövetelményt csak úgy írhatja elő, hogy mindhárom (illetőleg öt) évre vonatkozóan összesen írja elő a referenciával való rendelkezést. Kérdés, hogy mindegyik évre – évente is – előírható-e a beszerzés tárgyával kapcsolatos referenciával rendelkezés [természetesen figyelemmel a Kbt. 55. §-ának (3) bekezdése szerinti követelményre]?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2012. július 11-én (148. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2979

[…] feladásától számítva. A kormányrendelet 15. §-ának a) pontja értelmében a műszaki-szakmai alkalmasság igazolható az eljárást megindító felhívás feladásától – nem hirdetménnyel induló eljárásokban megküldésétől – visszafelé számított megelőző három/öt év legjelentősebb szállításainak ismertetésével; az ajánlatkérő köteles a három/öt év teljesítését figyelembe venni. Véleményünk szerint annak ellenére, hogy az ajánlatkérő a rendelet 16. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján a referenciaigazolás, illetve -nyilatkozat tartalmi elemei között jogosult előírni az alkalmasság megállapításához szükséges további adat megadását is, ez nem jelenti azt, hogy az ajánlatkérőnek […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.