Megrendelés fennálló szerződés terhére új igény esetén


Egy 2011-ben indított szolgáltatás megrendelésére irányuló közösségi eljárás eredményeként szerződést kötöttünk egy céggel 5 darab ingatlan + 40 százalék üzemeltetésére. Most felmerült, hogy egy további ingatlanunkon kellene üzemeltetési szerződést kötni, amelynek a becsült értéke eléri a nettó 8 millió forintot, de nem éri el a megkötött szerződés értékének a 40 százalékát. Ezenkívül az éves közbeszerzési tervünkben is van már hasonló, de más ingatlanra vonatkozó (uniós értékhatár feletti) előirányzat. Amennyiben az új igény műszaki tartalma megegyezik a meglévő szerződés műszaki tartalmával, lehet-e, illetve kell-e a meglévő szerződés terhére megrendelni a szolgáltatótól a szolgáltatást? A szolgáltató köteles-e eleget tenni az új megrendeléseknek?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2012. augusztus 15-én (149. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2996

[…] nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne egészíthetné ki, hiszen a korábbi értékbe és tárgymeghatározásba is belefért. Mivel az egy korábban felmerült igény alapján került meghatározásra, függetlenül attól, hogy a Kbt. korábban nem így fogalmazott, véleményünk szerint ez nem lehet akadálya a korábban beszerzett mennyiség kitöltésének. Tehát ez egy lehetőség az ajánlatkérő számára, de nem kötelezettség, hiszen akár új eljárást is lebonyolíthat, nem köteles a 40 százalékot […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.