Szerződéstervezet a dokumentációban


A dokumentáció nem tartalmazza a szerződés tervezetét. A dokumentáció különböző helyeken utal ugyan szerződéses tartalomra, de nem egybefüggően – például: szerződésszegés, teljesítési határidő, kötbér jogalapja, mértéke, fizetési határidő, fizetés módja stb. Ez jogszerű, illetve az, hogy a nyertességünk esetén látjuk először a szerződést egységesen?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2013. április 24-én (157. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3138

[…] mert mindkét eljárásfajta sajátossága, hogy a felek tárgyalnak a szerződési feltételekről, és a tárgyalások végeredményeként alakul ki az a végleges szerződéstervezet, amelyet aztán a nyertessel megkötnek.A kérdésre tehát az a válaszunk, hogy nyílt vagy meghívásos eljárásban a fenti ajánlatkérői magatartás – azaz a szerződéstervezet hiánya – egyértelműen jogsértő, míg tárgyalásos eljárásban vagy versenypárbeszéd esetén jogszerű. Ugyanakkor nem tartjuk célszerűnek azt, ha az utóbbi két eljárás során a felek tárgyalásai végén nem áll elő az a szerződéstervezet, amely aztán aláírásra kerül. Nem jogszerűtlen ugyanis, ha minden tárgyaláson más-más szerződési pontokat, rendelkezéseket vitatnak meg a felek, és a tárgyalások lezárását követően a tárgyalási jegyzőkönyvek tartalma alapján állítja össze az ajánlatkérő a szerződést. Ez esetben azonban nem lehet a szerződésben olyan elem, […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.