Szakember rendelkezésre állásának igazolása


A szakemberek vonatkozásában követelmény, hogy az Étv. előírása alapján rendelkezni kell a tevékenység végzéséhez megfelelő szakemberrel, csak így folytatható kivitelezési tevékenység. Ez hogyan, miért lenne igazolható egyéb módon?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2013. május 29-én (158. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3176

[…] következő esetekben támaszkodhat: ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni, és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került – a) pont.Véleményünk szerint mindezt leginkább alvállalkozóként van lehetősége az ajánlattevőnek lenyilatkozni, hiszen a későbbiek során ténylegesen be fogja vonni a teljesítésbe. Mivel a későbbiek során fel kell vennie, mint munkavállalót, így a továbbiakban nem lesz alvállalkozója az érintett szakember. Mivel az alvállalkozói lét nem a […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.