Ajánlat benyújtása elektronikus formában 2013. július 1-je után


A Kbt. július 1-jétől hatályos szövege szerint egy papíralapú ajánlati példány kérhető, és előírható az elektronikus másolat beadása is. Ezzel a CD-s példány nem az ajánlatkérő általi formai követelmény lesz, hanem a Kbt. teszi lehetővé. Így viszont a 74. § (1) bekezdés e) pontjában szereplő kivételt már nem kell rá alkalmazni, vagyis ha nem nyújtja be az ajánlattevő CD-n az ajánlatát, akkor az érvénytelen. Ugyanakkor ki kell rá írni a hiánypótlást is. Viszont ha az egyetlen ajánlati példányt beadta az ajánlattevő, akkor hogyan kérhetem a hiánypótlást a CD-re? Az ajánlatkérőtől nem viheti el a példányt szkennelni, az ajánlatkérőnél pedig nem biztos, hogy megvannak a feltételek a szkennelésre. Mi ilyenkor a helyes eljárás? Szükséges-e speciális feltételeket biztosítani az ajánlattevő számára?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2013. szeptember 18-án (162. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3248

[…] jelentkezőktől felvilágosítást kérni.A (3) bekezdés szerint a hiányok pótlása – melynek során az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben szereplő iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet – csak arra irányulhat, hogy az ajánlat vagy részvételi jelentkezés megfeleljen az ajánlati, részvételi, illetve ajánlattételi felhívás, a dokumentáció vagy a jogszabályok előírásai­nak. A hiánypótlás során a 26. § nem megfelelő alkalmazása esetén az ajánlatban vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben alvállalkozóként megjelölt gazdasági szereplő közös ajánlattevőnek vagy több szakaszból álló eljárásban kizárólag a részvételi szakaszban közös részvételre jelentkezőnek minősíthető.Az érvénytelenség azonban nem áll fenn automatikusan, mivel az előírás akkor is az ajánlatkérő által elő­írt formai követelménynek tekinthető, amennyiben ezt a lehetőséget a Kbt. fogalmazza meg.A közbeszerzési törvény 74. § (1) bekezdésének e) pontja alapján az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezések és az ajánlatok ajánlatkérő által előírt formai követelményeit.Ha az ajánlatkérő hiánypótlásra felhívása ellenére az ajánlattevő nem nyújtja be elektronikusan az ajánlatot, az ajánlat nem lehet érvénytelen e miatt a formai hiányosság miatt, melyet az ajánlatkérő írt elő a 74. § (1) bekezdésének e) pontja szerint.Felvetődik a kérdés, hogy különösen az Európai Unió által támogatott projektek esetében az elektronikus ellenőrzéshez szükséges példány benyújtása hogyan történhet, amennyiben az ajánlattevő nem nyújtotta be az ajánlati példányt elektronikusan. Ebben az esetben az egyszerű másolati példányt az ajánlatkérőnek kell létrehoznia az eredeti példány beszkennelésével, mely egyszerű másolatnak tekinthető.Nem szabad azonban összekeverni az elektronikus másolati példányt ebben az esetben a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. kormányrendelet elektronikus dokumentumokkal és kapcsolattartással szemben támasztott követelményekre vonatkozó előírásaival. A kormányrendelet 6. §-a ugyanis az elektronikus ajánlattétel szabályait tartalmazza, melynek értelmében az elektronikus példánynak a papíralapú eredeti példány tulajdonságaival kell rendelkeznie. Ezért az alábbi szigorú szabályok nem teszik lehetővé az eredeti papíralapú példány beszkennelését, hiszen például az eredeti nyilatkozatok, bankgarancia beszkennelésével az elektronikus verzió elveszti eredetiségét, ezért hívja fel a figyelmet az alábbi, 6. § a speciális szabályokra, melyet a csak elektronikusan benyújtott ajánlattétel során be kell tartani.A közbeszerzési eljárásban a közbeszerzési törvény szerint kötelezően csatolandó igazolások, nyilatkozatok és egyéb iratok egyszerű – képi megfelelést, […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.