Értesítés szerződéskötésről


Építőipari cégünk rendszeresen indul közbeszerzési eljárásokon. Az ajánlatkérők által megküldött összegzésekben szerepel a szerződéskötési tilalmi időszak kezdete és vége, azaz a tilalom utolsó napja is. Az összegzések megküldése után semmilyen információ nem érkezik az ajánlatkérőktől. Jogszabály szerint a nyertes ajánlattevő kötelessége-e utánajárni annak, illetve "kinyomozni" azt, hogy az ajánlatkérővel történő szerződéskötés a tilalmi időszak lejárta után mely napon (netalán rögtön másnap, vagy rá következő munkanap) történik, vagy pedig értesítést kellene az ajánlattevőnek kapnia erről? A szerződéskötés napjáról az ajánlattevőnek illene minimum 4-5 munkanappal korábban értesülnie, tekintettel esetleges mellékkötelezettségek, bankgaranciák elindítása miatt. Jól gondoljuk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2013. október 24-én (163. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3268

[…] aláírására. Ebben az esetben az ajánlatkérő alapelvet sértve járt el akkor, amikor a szerződéskötés időpontját olyan időpontban közölte, hogy nem volt arra lehetősége a kérelmezőnek, hogy a teljesítési biztosítékot rendelkezésre bocsássa, illetve azt a rendelkezésére bocsátotta a szerződéskötési procedúra időtartama alatt. "A szerződéskötés nem egy adott időpillanatot, hanem egy folyamatot foglal magában, beleértve az ott elvégzendő szükséges cselekményeket (aláírás; jogosultság ellen­őrzése, szerződés elolvasása, ellenjegyzése stb.) is" – fogalmaz a határozat. Erre tekintettel a Döntőbizottság megállapította, hogy az ajánlatkérő megsértette a Kbt.-t, mivel az ajánlatkérő felróható magatartása idézte elő a szerződés megkötésének elmaradását. […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.