Alvállalkozói teljesítés mértékének csökkenése


Amennyiben a nyertes ajánlatban az szerepel, hogy egy alvállalkozó 16 százalékos mértékben kerül bevonásra a teljesítés során, azonban a tényleges teljesítés során csak 10 százalékban, jár-e valamilyen következménnyel-szankcióval a nyertes ajánlattevőre (azaz ilyenkor már a vállalkozóra) nézve?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. február 12-én (167. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3349

[…] vállalt, azonban a teljesítés során jogszerűen, más megoldást választott. Ennek következménye lehet, hogy ha nem saját teljesítésben oldott meg feladatot, hanem más alvállalkozó került bevonásra (vélhetően 10 százalék felett, hiszen bejelenteni csak a 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót kellett), akkor az új alvállalkozó bevonását az alábbiak szerint be kell jelenteni, és a kizáró okokra vonatkozóan nyilatkoznia az ajánlattevőnek.Az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában. Az ajánlattevő köteles az ajánlatkérőnek a teljesítés során minden olyan – akár a korábban megjelölt alvállalkozó helyett igénybe venni kívánt – alvállalkozó bevonását bejelenteni, amelyet az ajánlatában nem nevezett meg, és a bejelentéssel együtt nyilatkoznia kell arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll az 56. §, valamint ha a megelőző közbeszerzési eljárásban azt az ajánlatkérő előírta, az […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.