Szerződéspontosítás lehetősége a Kbt. 122/A. §-a alapján indult eljárásban


Van-e lehetőség a szerződést pontosítani az eljárás során, ha az a Kbt. 122/A. § alapján indult?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. február 12-én (167. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3358

[…] nincs lehetőség, mivel nem a Kbt. 122. § (7) bekezdése alapján indul az eljárás, azaz az egyedüli lehetőség a dokumentáció vagy ajánlattételi felhívás módosítása még az ajánlattételt megelőzően a szerződés hibáinak javítása érdekében.A Kbt. 122/A. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot, és az eljárásban tárgyalás tartása nem szükséges, az ajánlatkérő olyan közbeszerzési eljárást is lefolytathat, amelyben a nyílt eljárás nemzeti eljárásrendben irány­adó szabályait alkalmazza az e paragrafusban foglalt különbségekkel. Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás közzététele helyett legalább három – a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint teljesíteni képes – gazdasági szereplőnek köteles egyidejűleg, közvetlenül írásban ajánlattételi felhívást küldeni. Az ajánlattételre felhívandó gazdasági szereplők kiválasztásakor az egyenlő bánásmód elvének megfelelően és lehetőleg különösen a mikro-, kis- vagy középvállalkozások részvételét biztosítva kell eljárni.A nyílt eljárás Kbt. 122/A. §-a szerinti alkalmazása nem teszi szükségessé hirdetmény közzétételét, amennyiben a felhívás vagy a dokumentáció módosul az alábbiak szerint. Tehát ha […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.