Nyilatkozat alvállalkozótól igénybevétel hiányában


Szükséges-e nyilatkoznom arról, hogy nem veszek igénybe kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, ha egyértelművé tettem ajánlatomban, hogy nem kívánok alvállalkozót igénybe venni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. augusztus 13-án (173. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3460

[…] alvállalkozó teljesítés során történő bevonása esetében az ajánlattevőnek külön szükséges nyilatkoznia a kizáró okok fenn nem állásáról, azaz nyilatkozati kötelezettségének valójában elegendő akkor eleget tenni, ha a teljesítés során igénybe vesz alvállalkozót.A Kbt. 128. §-ának (2) bekezdése értelmében az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában. Az ajánlattevő köteles az ajánlatkérőnek a teljesítés során minden olyan – akár a korábban megjelölt alvállalkozó helyett igénybe venni kívánt – alvállalkozó bevonását bejelenteni, amelyet az ajánlatában nem nevezett meg, és a bejelentéssel együtt nyilatkoznia kell arról is, hogy az általa igénybe […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.