Eljárás közbeszerzési eljáráson kívül bekért ajánlat közbeszerzési értékhatárt elérése esetén


Az ajánlatkérő által megállapított becsült érték nem éri el a nemzeti közbeszerzési értékhatárt, emiatt közbeszerzésen kívül kér több árajánlatot – a szerződéses feltételek ismertetésével együtt. Hogyan kell eljárnom, ha a beérkezett ajánlatok közül legalább az egyik értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárt? Véleményem szerint vagy be kell bizonyítania az ajánlatkérőnek az értékhatárt meghaladó ajánlatot adókról, hogy az ajánlatuk az általában kért vagy kínált áraknál irreálisan magasabb árakat tartalmaz (amit az ajánlatkérőnek nem kell figyelembe vennie a becsült érték meghatározásakor), vagy közbeszerzési eljárást kell lebonyolítania akkor is, ha van az értékhatárt el nem érő ajánlata is. Jól gondolom?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. augusztus 13-án (173. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3471

[…] valamelyik ajánlattevőnek vagy részvételre jelentkezőnek az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező érdekeit súlyosan sértő cselekménye miatt az ajánlatkérő az eljárás eredménytelenné nyilvánításáról dönt;– a 65. § (2) bekezdése szerinti esetben az eljárásban benyújtott minden ajánlat tekintetében lejár az ajánlati kötöttség, és egyetlen ajánlattevő sem tartja fenn ajánlatát;– a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti az ajánlatkérő valamely döntését, és az ajánlatkérő új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el, vagy eláll az eljárás lefolytatásának szándékától, az ajánlatkérő azonban nem nyilváníthatja eredménytelennek az eljárást akkor, ha a jogszerűtlen eljárást lezáró döntés megsemmisítését követően jogszerű döntés meghozatalával az eljárás jogszerűsége helyreállítható – a)-g) pontok.A fentiekben felsorolt eredménytelenségi okok közül egyetlenegy sem használható egyértelműen ebben a helyzetben.A c) pont, mely szerint egyik ajánlattevő sem tett a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékére tekintettel megfelelő ajánlatot, nem elegendő, hiszen esetünkben legalább egy olyan ajánlattevő létezik, aki nemhogy nem a legjobbat, de kifejezetten magas árajánlatot tett. A d) pont az ajánlatkérő szerződéskötési képességéről szól, mely nem a nem vesztes ajánlattevő érdekkörébe tartozik. Az e) pont esetében az ajánlattevők jogsértéséről van szó, márpedig a túlzottan magas ár nem tekinthető ebbe a körbe tartozónak.Megoldás lehet a g) pont alkalmazása, ez azonban csak abban az esetben, amikor jogorvoslati eljárás indul, és a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti az eljárást megindító hirdetményt és dokumentációt.Amennyiben az ajánlatkérő nem folytatott le közbeszerzési eljárást, majd kiderült számára, hogy van olyan piaci szereplő, aki/amely magasabb árat adott az eredetileg kalkulált becsült értéknél, két lehetőség van előtte. Vagy képes megindokolni, hogy milyen alapon vélte úgy, hogy a beszerzési tárgy becsült értéke – tekintettel a Kbt. 11-17. §-ra – az általa megállapított mértékű volt, és a beérkezett magas ár olyan árszintet mutat, melyre az ajánlatkérő a korábbiakban nem gondolhatott, arra nem számíthatott. […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.