10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése


A Kbt. 40. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai szerinti ajánlattevői nyilatkozatban nem nevesítjük a szerződés teljesítéséhez igénybe kívánt venni alvállalkozót, mert a közreműködés mértéke 10 százalék alatti. Szükséges megnevezni ezt a 10 százalék alatti alvállalkozót a Kbt. 55. §-ának (5) bekezdése vonatkozásában az alkalmasság igazolásához kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetről szóló nyilatkozatban? (Az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeket az ajánlattevő egyedül teljesíti, alvállalkozó ezek megfelelésében nem vesz részt; a szerződés teljesítésében szakemberként erőforrásaira támaszkodunk.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. március 11-én (180. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3596

[…] alkalmasság igazolásában. Ebben a helyzetben tehát nem kerül az 55. § (5) és (6) bekezdése alkalmazásra. Az erőforrást vagy kapacitást biztosító szervezet ugyanis annak érdekében kerül bemutatásra, hogy az eljárást megindító felhívásban megjelölt alkalmassági követelményeknek meg tudjon felelni.A Kbt. 55. §-ámak (5) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az elő­írt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.Esetünkben tehát nem szükséges külső segítség igénybevétele, ennek megfelelően a külső szakembert nem kell erőforrást nyújtó szervezetként megjelölni, melyet egyébként további igazolási kötelezettségként a valódi teljesítésben való részvételének ismertetésével vagy alvállalkozóként történő megjelenésével is igazolhatna az ajánlatkérő.A fentiekben hivatkozott 55. § (6) bekezdésének a) pontja […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.