Alvállalkozó által megvásárolt dokumentáció felhasználása


Az ajánlati dokumentációt egy olyan kft. vette meg, amelyet alvállalkozóként kívánunk bevonni a teljesítésbe, de 10 százalék alatti alvállalkozóként. Ilyen esetben felhasználhatjuk az ajánlattételhez a dokumentációt, vagy nekünk is meg kell azt vásárolnunk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. április 15-én (181. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3614

[…] elektronikus úton el kell érnie.A (6) bekezdés nem teszi szükségessé, hogy az alvállalkozó 10 százalékot meghaladó mértékben legyen igénybe véve. A félreértést az jelentheti, hogy az ajánlatkérő csak a fent említett alvállalkozókat köteles nevesíteni ajánlatában az alábbiak szerint.Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban köteles előírni, hogy az ajánlatban, illetve a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni– a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni,– az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni – Kbt. 40. § (1) bekezdésének a) és b) pontja.A 40. § azonban nem zárja ki, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.